Sport

2017.06.23. 17:55

ZTE FC: Bozsik Nyíregyházára, Angyal Sopronba ment

ZALAEGERSZEG Egyelőre a ZTE FC labdarúgócsapata még nem a teljes kerettel dolgozik, ám hétfőtől már lényegesen többen lesznek az együttes edzésein. Ám még akkor sem lesz kijelenthető, hogy Zoran Spisljak vezetőedző a bajnoki rajtra szánt kerettel készülhet.

Zalai Hírlap Sport

Az újabb NB II-es szezonjára készülő ZTE FC együttesében egyelőre nincsenek nagy változások, a másodosztályban az átigazolási piac később kezd beindulni. A ZTE FC egyelőre egy új szerzeményt jelentett be: Koszó Balázs a hét elejétől már Egerszegen készül. Az eldőlt, hogy a tavasszal az egerszegieknél szerepelt kölcsönjátékosok közül Angyal Zsolt biztosan nem tér vissza, ő Sopronban folytatja. A ZTE FC szempontjából lényegesen fontosabb kérdés, hogy az MTK-tól érkezett játékosok közül sikerül-e megtartani valakit.

A fővárosiak hétfőn kezdik meg a közös munkát és a korábban kölcsönadott labdarúgóik ekkor jelentkeznek klubjuknál. Deutsch Bence a ZTE-ben jó szezont tudhat maga mögött, Jakab Dávid szintén. Egyelőre még kérdés, hogy az élvonalból kiesett fővárosi klub számol-e velük az új szezonban. A fővárosiak döntésétől függ, hogy a ZTE tárgyalásokat kezdeményezhet-e a labdarúgók megtartásuk érdekében.

Gáspár László erőnléti edző (fehérben) dolgozik a ZTE futballistáival. Még nem teljes a keret Fotó: Pezzetta Umberto

Bobál Gergelyt, akit az előző szezonban a Bp. Honvéd adott kölcsön a zalaiakhoz, szeretnék megvásárolni a kék-fehérek, ám a támadó visszatért a kispestiekhez és velük készül. A ZTE FC szlovákiai és magyar játékosokkal áll kapcsolatban, s úgy tudjuk, hogy hétfőtől már próbajátékosokkal is kiegészül a keret.

A felkészülési mérkőzéseinek sorát jövő vasárnap kezdi meg a ZTE FC, amikor Ausztriában, az Amkar Perm együttese ellen lép pályára. A gyakorlómeccsek sorában továbbra sem tudni, hogy összejön-e a július 16-ra tervezett, West Ham United elleni egerszegi találkozó, ami továbbra is a "levegőben lóg".

A zalai szakmai stábban van egy változás: felnőtt csapat pályaedzője, Bozsik József ugyanis a Nyíregyháza stábjában kapott helyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!