Sport

2017.03.11. 17:55

Gólok is kellenének a remélt sikerhez

A labdarúgó NB II 24. fordulójában ismét hazai mérkőzésre készül a ZTE FC együttese, amely vasárnap 17 órától a Szeged 2011 csapatát látja vendégül.

Kerkai Attila

Jelenleg a szegediek (akik amúgy Gyulán készülnek és játsszák a találkozóikat) állnak két ponttal előrébb a tabellán, hiszen Klausz László együttese eddig 37 pontot gyűjtött, míg a ZTE FC 35-nél jár.

Mindez a hetedik, illetve a kilencedik helyezéshez elég, de a mezőny továbbra is nagyon sűrű, így egy-egy győzelem mindenkinek nagyon sokat hozhat a konyhára. A Szeged 2011 a tavasz során előbb hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Cigánddal, majd idegenben győzte le a Csákvárt (3-0), egy hete pedig Gyulán 1-0-ra nyert a Vác ellen. Klausz László együttesét nem véletlenül tartják a mezőny legjobban védekező csapatának, hiszen a legkevesebb gólt kapta (15), s ebben az összevetésben a legjobb.

Jakab Dávid (fehérben) duplázott a Nyíregyháza ellen. Gól kell most is

A ZTE FC mindenképpen győzelemmel szeretné folytatni a tavaszt, ehhez viszont valóban hatékony támadójátékra lenne szükség. A legutóbbi hazai fellépésen (3-1), a Nyíregyháza ellen Jakab Dávid kétszer talált be, mellette Deutsch Bence volt még eredményes. Az biztos, Csató Sándor együttesének gólok kellenek majd a sikerhez, mert egy találat nem biztos, hogy elég lehet. A Szeged ugyanis a jó védekezése mellett elöl is eredményes. ka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!