Sport

2017.05.12. 18:10

ZTE KK: megvan a recept az idegenbeli sikerre is

ZALAEGERSZEG - Szombaton 16 órától a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata lélektani előnyben utazik Szolnokra. A bajnoki negyeddöntő második összecsapása előtt az egerszegiek 1-0-ra vezetnek a párharcban.

Kerkai Attila

Szerdán, végletekig kiélezett csatában, Zalaegerszegen nyert a ZTE KK (79-76) a címvédő Szolnok ellen, de a kék-fehéreknél mindenki tisztában van vele, hogy a neheze csak ez után jön. Mindjárt Szolnokon, hiszen a Tisza-partiaknak létkérdésnek tűnik az egyenlítés hazai pályán. Mert ha nem sikerül, akkor a ZTE KK elleni csatában már csak az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatnának. Az egerszegiek pedig ütni kívánják a vasat idegenben is.

A szerdán félig még betegen, ám kiválóan játszó Adomas Drungilas közérzete is egyre jobb, s ahogy Bencze Tamás vezetőedző is elmondta: az idő a legjobb orvosság, és a litván center úgy tűnik, kilábalt a betegségből.

Az elszánt egerszegi Szabó Zoltán robog a labdával csütörtökön a szolnoki gyűrű és az azt védő Tóth Ádám felé. A ZTE KK játékosainak harci kedve remélhetőleg ma sem lesz kisebb Fotó: Katona Tibor

S hogy mi várható szombaton? Megmondani nehéz, tervezni viszont lehet. És a ZTE KK receptje megvan az idegenbeli sikerre is.

- Ebben a szakaszban már nem az edzéseken múlik, miként készülünk fel, hanem a pihenés és a frissítés a döntő - mondta az újabb csata előtt Bencze Tamás. - Ami nem jelenti azt, hogy ne edzenénk, de az elemzés, a videózás és a taktika csiszolása legalább ennyire fontos. Nincs ok változtatni a játékunkon, hiszen ez szerdán is működött. A helyzeteket kialakítottuk, ám a dobópontosság hiányzott. Az első félidőben 35 pontot kaptunk a Szolnoktól, ami jó védekezésről árulkodik, viszont a zóna elleni játékunkon javítani kell. Persze, ha jobban dobtunk volna, bizonyára a Szolnok sem erőltette volna sokáig a zónavédekezését. Bizakodva utazunk Szolnokra és győzni akarunk, amihez - ezt már bizonyítottuk - megvan a játékunk. Tudjuk, hogy nagyon sokan kísérnek el bennünket a Tiszaligetbe, a hangulat azt hiszem adott lesz.

A szolnokiaknál minden bizonnyal döntő lesz Vojvoda Dávid formája, hiszen ő a válogatott mellett klubcsapatának is vezére. Ám rajta kívül is vannak még kiváló kosarasok a Szolnok csapatában, és újra pikáns és érdekes párharc várható Drungilas, valamint Luksa Andric között. Centerposzton zalai részről Jerrel Wright, a hazaiaktól pedig Tóth Ádám tehet hozzá csapata teljesítményéhez.

Tegnapi eredmény a negyeddöntőben: PVSK-Körmend 82-88. A párharc állása ezzel 1-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!