Sport

2017.02.24. 14:10

A ZTE KK szombaton a PVSK otthonába utazik

Zalaegerszeg - Két hét szünetet követően - közte a balul sikerült magyar Kupa-negyeddöntővel - folytatja bajnoki sorozatát a Zalakerámia-ZTE KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda csapata. Bencze Tamás együttese szombaton (18.00) a PVSK vendége, vele együtt egy nehéz sorozatot kezdenek meg az egerszegiek.

Kerkai Attila

S hogy miért is lesz nehéz? A válasz egyszerű. Az alapszakasz hátralévő nyolc mérkőzéséből a ZTE KK ötöt (sorrendben: PVSK, Kaposvár, Falco, Sopron, Paks) idegenben vív meg. Ráadásul valamennyi ellenfele közvetlen riválisának tekinthető, és csak három hazai találkozója (Kecskemét, MAFC, Jászberény) lesz. A mezőny abszolút besűrűsödött, így nem vitás, hogy mostantól minden egyes győzelemnek hatványozottan nagyobb jelentősége van.

A ZTE KK múlt csütörtökön játszott utoljára a Magyar Kupa-negyeddöntőben, s az Alba elleni vesztes találkozó nem tartozik a kellemes emlékek közé. Bencze Tamás vezetőedző is kitért rá. Merthogy:

- Az azóta eltelt időben jól dolgoztunk, de majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. A kupamérkőzés után össze kellett rántani a társaságot és tisztáztuk, hogy mit szeretnénk látni a pályán és mit nem. Azon a találkozón ugyanis tapasztaltam olyat, amivel én nem tudok azonosulni. Nem a vereség tényével volt bajom, hanem a mértékével és azzal, amit láttam olykor a hozzáállás terén. Ezt megbeszéltük, hiszen olyan sorozatot kezdünk, amelyben minden meccsünk nehéz. Céljaink eléréséhez most már nem elég csak a hazai találkozóinkat hozni. A kérdés az, hogy a felsőházban, vagy a középházban folytatjuk az alapszakasz után. Jelenleg az tűnik a realitásnak, hogy a középházban, de... Képesnek tartom az együttest arra is, hogy a felsőházba kerüljünk. Ehhez persze könnyebb lenne, ha többször játszanánk itthon, ám ha nem jön közbe sérülés - amit nagyon remélek - ,akkor idegenben is mindenkinek nagyon kellemetlen ellenfelei leszünk.

A két csapat novemberi egerszegi találkozóján 94-78-as ZTE-siker született. A képen Kerpel-Fronius Balázs dob kosárra Fotó: Pezzetta Umberto

Az első feladat tehát PVSK elleni találkozó. A ZTE KK a hatodik (11 győzelem/7 vereség), míg a PVSK a hetedik (10/8), azaz tabellaszomszédok csatáját hozza a szombati meccs. Hazai pályán az egerszegiek nyertek, amikor a PVSK vendégeskedett Zalában.

- A pécsieknél az állandóság adott, méghozzá évek óta - jellemezte röviden az ellenfelet Bencze Tamás. - Hazai pályán a mostani szezonban csak a Szolnok és az Alba tudott nyerni Pécsen, vagyis szombaton egyenlő erők küzdelme következik, ám a hazai pálya miatt most egyértelműen a pécsieknél van nagyobb esély. Viszont tudjuk, hogy mit akarunk csinálni, s ha kellően koncentráltak leszünk, akkor ez a dolog működni is fog, más esetben kevésbé. Semmit sem kell feladnunk, bízunk magunkban.

Benze Tamást arról még megkérdeztük, hogy Jerrell Wright, az „új fiú" miként fejlődik, aki már három hete együtt edz a csapattal. A szakvezető elmondása szerint folyamatosan lép előre az amerikai center, de még nem százszázalékos állapotú. Viszont egyre jobban elsajátítja a játékrendszert, így később nagy hasznára lehet a zalaiaknak.

Ami viszont nem jó hír, hogy Fekete Viktor rásérült a térdére, amivel hónapokat hagyott ki. A fiatal hátvéd jelenleg pihen, nem erőltetik a sérült testrészt, s egyelőre nem tudják, mikor állhat újra munkába.

A 19. forduló további mérkőzései. Szombat, 16.00: MAFC-Szeged. 18.00: Paks-Alba Fehérvár, Jászberény-Vasas. 19.00: Sopron-Szolnok. Vasárnap, 18.00: Körmend-Falco KC Szombathely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!