Sport

2017.03.15. 12:00

Nem szabad hibázni - A ZTE KK csapata a MAFC-ot fogadja

Zalaegerszeg - Csütörtökön 19 órától a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosarasai a MAFC együttesét fogadják, s noha a sereghajtó érkezik, Bencze Tamás, a zalaiak szakvezetője lát veszélyt is a találkozóban.

Kerkai Attila

A ZTE KK együttese harcban van a felsőházi részvételért, ehhez viszont a hátralévő két hazai mérkőzését meg kell nyernie. Ezzel pedig mindent elmondtunk az egerszegi várakozásokról, ami a csütörtöki mérkőzést illeti. Bencze Tamás, a ZTE KK vezetőedzője viszont arra figyelmeztetett, hogy nem szabad egy pillanatra sem lankadnia a figyelemnek.

- Egy kellemetlen ellenfél érkezik, amelynél már négy légiós van, és szoros meccseket vívott eddig is - hallottuk Bencze Tamástól. - Idehaza viszont kötelező a győzelem, hiszen céljaink ismertek, és ezek elérése érdekében nem szabad hibáznunk. Nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen egy sokat futó csapat lesz az ellenfél, amelynek ráadásul vannak jó külső dobói, akik bármikor elkaphatják a fonalat. Egy valamit el akarunk kerülni: hogy görcsösek legyünk. Hiszen azzal a magunk dolgát nehezítenénk meg, márpedig éppen ezt nem szeretnénk. Itthon játszunk, ez mindig sokat jelent csapatomnak.

Benke Szilárd, a ZTE játékosa a vasárnapi, Falco elleni találkozón. Csütörtökön itthon nyerni kell Fotó: Unger Tamás

A vasárnap elszenvedett szombathelyi vereségről Bencze Tamás annyit mondott: mint minden vereségnek, úgy ennek sem örülnek, ám egy olyan csapattól szenvedték el, amely most is bizonyította, hogy miért veretlen ebben a szezonban a saját otthonában.

- Az akarattal nem volt probléma, inkább fejben nem voltunk ott eléggé. És ennyi éppen elég volt egy ilyen mérkőzésen a Falconak, amely a harmadik negyedben ki is használta ezt. Ott dőlt el a találkozó - mondta még el a legutóbbi találkozójukról Bencze Tamás.

A felkészülést nem könnyíti meg, hogy a térdsérüléssel bajlódó Kerpel-Fronius Balázsra továbbra sem számíthatnak az egerszegiek (a visszatérés időpontja még bizonytalan), ráadásul Norfleet tegnap belázasodott, így játéka erősen kérdéses.

A találkozóról előrehozott lapzártánk miatt csak a szombati számunkban tudósítunk majd részletesen, ám online kiadásunkon, a zaol.hu-n természetesen a lefújás után röviddel olvasható lesz a mérkőzés beszámolója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!