Sport

2017.02.24. 14:28

Most nem akarnak hibázni

Zalaegerszeg - A ZTE NKK NB I A-csoportos női kosárlabda csapata az MTK Budapest vendége lesz szombaton (18.00). Az egerszegiek szeretnék kijavítani a múlt szombati, hazai botlásukat.

Kerkai Attila

Egy hete be nem kalkulált (persze, melyik az?) vereséget szenvedett a ZTE NKK hazai pályán a PINKK Pécs ellen, amit az egerszegiek mindenképpen szerettek volna megnyerni.

Gáspár Dávid ezúttal egyértelműen győzelmet vár Fotó: Katona Tibor

- Szeretnénk javítani, s ezen dolgoztak a lányok egész héten és a stáb is - mondta el az újabb mérkőzés előtt Gáspár Dávid vezetőedző. Az MTK az újonc és az utolsó előtti, de nem lehet ebből kiindulni. - Az elmaradt sikert később talán pótolni tudjuk egy bravúrral, ám most csak az MTK-ra összepontosítunk. A realitás az, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést, de ehhez nem lesz elég csak a mezeket és a cipőket kivinni a pályára. Mondjuk a PINKK ellen sem ez volt a baj. Az utolsó negyedben hétszázalékos volt a csapat dobáspontossága, s ha azt mondom, hogy a jó érték 40-42 százaléknál kezdődik, akkor mindent elmondtam...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!