Sport

2017.08.01. 15:30

Elkezdték a felkészülést az új bajnokságra a női kosárlabdázók

ZALAEGERSZEG Kedden elkezdte felkészülést a ZTE NKK női kosárlabdacsapata, amelynek kerete még nem teljes. Ám csak abból a szempontból nem, hogy nem mindenki kezdte el a munkát ezen a napon, a névsor ugyanis teljes Gáspár Dávid együttesénél, amely új tagokkal is bővült.

Kerkai Attila

Viszonylag frissnek bizonyult a ZTE NKK azzal, hogy már augusztus első napján edzésbe állt. Gáspár Dávid vezetőedző is hétfőn tért haza Udinéből, ahol a leány U19-es világbajnokságon járt a magyar válogatott pályaedzőjeként.

- Valóban kezdhettünk volna akár egy héttel később is, és akkor sem lennénk elkésve, de a fokozatosságra tettük le a voksunkat - válaszolta a felvetésre Gáspár Dávid a városi sportcsarnokban tegnap, miközben a lányok nyújtottak. Ezt nem a tréner, hanem a csapat erőnléti edzője, Adrovicz Béla vezényelte, a másodedzővé előlépett Horváth Zsófiával. A vezetőedző pedig így folytatta:

- Sok a fiatal a keretben, nekik sem árt, ha egy kicsit több idő jut az edzésekre, s nem akartunk egyből a lecsó közepébe vágni, elkerülendő a sérülésveszélyt.

Mint kiderült, az új igazolások közül Gorjanácz Ágnes (ő a DVTK-ban szerepelt eddig) már megérkezett, illetve további két új lány is: Liska Nikolett, valamint Varga Kamilla a Sopron fiatalja, ám mindketten Zalaegerszegen kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat az ősztől, így csatlakoztak a ZTE NKK-hoz. A gárda légiósai viszont csak szeptember elején érkeznek. Mint korábban megírtuk: az amerikai Janessa Jeffrey és Nadia Parker, valamint a román Elisabeth Pavel és az osztrák Sigi Koizar négyes alkotja majd az egerszegiek légiós kontingensét.

Játékosok körében az erőnléti edző, Adrovicz Béla, valamint Gáspár Dávid
Fotó: Pezzetta Umberto

Visszatérve Gáspár Dávidhoz, a szakvezetőnek mozgalmas nyár jutott, hiszen most érkezett haza az U19-es vb-ről, klubcsapatával megkezdte a felkészülést, szombattól pedig már Sopronban, az U18-as Európa-bajnokságon van "jelenése".

- Udinéban nagyon hasznos tapasztalatokat szereztem a magyar válogatott edzőjeként - osztotta meg velünk élményeit a szakvezető. - A Balogh Judit vezette magyar válogatott - Iványi Dalmával ketten segítünk neki - a 9. helyen végzett, ami megfelelt az elvárásoknak. A tavalyi U18-as Eb-n ötödik együttes szerzett jogot az indulásra és a szövetségi elvárás is az volt, hogy a világbajnokság a későbbi soproni U18-as Európa-bajnokságra adjon minél jobb felkészülési lehetőséget. Azt gondolom, hogy ez teljesült, s látva az előttünk végzetteket - oroszok, amerikaiak, franciák, spanyolok, kínaiak - reális a kilencedik hely. Számunkra a formaidőzítés is most jön el az Eb-re. Nagy élmény volt, illetve szakmailag is sokat adott a világbajnokság.

A vb-n szerepelt és az Eb-n is számításba vett csapatban pedig Varga Kamilla is ott van, aki az ősztől a ZTE NKK-ban játszik. S hogy milyen csapatot szeretne építeni a szakvezető idehaza?

- A tavalyi eredményünket szeretnénk túlszárnyalni, de az később derül ki, hogy például a riválisok számára is mennyire sikerült az erősítés - hallottuk Gáspár Dávidtól. - Az első hat csapatot szeretnénk megközelíteni, vagy éppenséggel bekerülni közéjük, de fontos cél, hogy egyénileg is fejlődjenek a lányok. A saját nevelésű fiatalokat, így Vincze Virágot, Kovács Georginát pedig még jobban beépítenénk a csapatba.

A ZTE NKK az ősztől benevez az amatőr női NB I-be, vagyis B-csapatot is indít a bajnokságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!