Sport

2017.04.21. 17:40

Vasárnap Kisvárdán a pontszerzés is sikert jelentene

ZALAEGERSZEG Újabb hiányzókkal vár hosszú túra és nehéz mérkőzés a ZTE FC NB II-es labdarúgócsapatára. Az egerszegiek a feljutó helyre előlépett Kisvárda vendégei lesznek vasárnap 17 órától.

Kerkai Attila

Immár kijelenthető, hogy ez a tavasz a ZTE FC számára nem sült el valami jól, bár Csató Sándor vezetőedző továbbra is úgy véli, hogy az eredeti célkitűzés, vagyis az első hatba kerülés még elérhető. Az eddigi 10 tavaszi mérkőzésen a ZTE FC mindössze 11 pontot szerzett, ami 36 százalékos hatékonyságot mutat. Nem csoda, hogy a 11. helyen szerénykedik az egerszegi csapat. Az újabb mérkőzés előtt ezért Csató Sándort arról kérdeztük: mostanra megtört-e csapata, hiszen egyelőre jele sincs az előrelépésnek.

- A két legutóbbi vereség nem jött jól, de nem olyan vereségek ezek, melyeken rosszul játszottunk volna - kezdte ezzel a válaszát a szakvezető. - Legutóbb, a listavezető Puskás FC elleni hazai mérkőzésen megint egy egyéni hibából kaptuk a gólt. Elismerem, az eredmények a fontosak, s ezek nem azt mutatják, hogy jól lennénk... Most megint egy feljutásra esélyes együtteshez utazunk, amely jó állománnyal rendelkezik. Azt mondom, hogy a Kisvárda ellen egy pont megszerzése most siker lenne, de ennek ellenére szeretnénk meglepetést okozni. Nem lesz könnyű találkozó, viszont az utolsó hét mérkőzésünkön olyan meccseink következnek, melyeken beindulhat a pontok szállítása.

Ezt majd meglátjuk, mert azt kell mondanunk, hogy korábban is voltak ilyen meccsek, csak éppen a pontok maradtak el. Újabb hiányzói vannak az együttesnek, hiszen Babati Benjamin nem játszik, aki a Puskás FC ellen sérült meg és az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy részleges szakadás van a combjában. Deutsch Bence ötödik sárga lapja után pihen, Patvaros korábbi sérülése kiújult, Jakab sem bevethető és Hegedüs sem.

S van még valami. A héten látott napvilágot, hogy a ZTE FC vezetése a szakmai stábot erősítendő, szakemberekkel tárgyal. Csató Sándor vezetőedzőt arról is megkérdeztük, mennyiben befolyásolja mindaz a munkáját, hogy kvázi, már szezon közben az utódját keresik. A szakvezető érdekes választ adott, mert egyáltalán nem lepődött meg...

- Először is, engem most csak az érdekel, hogy a hátralévő mérkőzéseinkből a lehető legtöbbet hozzam ki a csapatból - mondta Csató Sándor. - A másik fele a dolognak, hogy a nyártól már az NB II-ben is kötelező pro-licences szakembernek ülnie a kispadon. Az, hogy szakmai igazgatói, vezetőedzői vagy más minőségben, ez részletkérdés. Ezzel a helyzettel mindenki tisztában volt és van, amit egyébként a csapattal szintén ismertettünk. Legutóbb két éve indult idehaza pro-licences tanfolyam. Az idén lesz az újabb, amire én is felvételiztem, de az még nem ismert, hogy ténylegesen kik vehetnek majd részt a tanfolyamon.

Az viszont még nem tisztázott, hogy a tanfolyamra bekerülők is dolgozhatnak-e az NB II-ben. Úgy tudjuk, jelenleg nyolc másodosztályú együttesnél irányít olyan szakvezető, akinek még nincs pro-licence.

Az NB II 31. fordulójának mérkőzései. Vasárnap, 15.00: Puskás Akadémia-Mosonmagyaróvár. 16.00: Szolnok-Siófok. 17.00: Kozármisleny-Cegléd, Budaörs-Dorog, Soroksár-Nyíregyháza, Kisvárda-ZTE FC, Békéscsaba-Csákvár, SZEOL SC-Cigánd. 18.00: Balmazújváros-Szeged 2011, Sopron-Vác.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!