Sport

2016.07.09. 17:56

ZTE-vereség Gyirmóton, de sok helyzet kimaradt

A ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata szombaton az NB I-be jutott Gyirmót FC vendége volt. Az egerszegiek 2-1-re kikaptak, de több helyzetet is elpuskáztak, végül a hajrában sikeróült a fiatal Ekker Milán révén szépíteni.

Kerkai Attila

Gyirmót FC Győr – ZTE FC  2-1 (1-0)
Gyirmót, 100 néző.
ZTE FC: Szappanos  (Kovács D.) – Villám (Sundas), Forgács (Ágoston), Króner, Bedi – Patvaros, Szakály A. (Hegedüs) – Babati (Gottfried), Kretz (Nagy T.), Városi  (Fujsz) – Daru (Ekker). Vezetőedző: Csató Sándor.

A legutóbbi szezonban még „osztálytársak” felkészülési mérkőzésén az NB I-be jutott Gyirmót a zalaiak ellen tartotta élvonalbeli főpróbáját, hiszen a következő hétvégén elrajtol az élvonal 2016-2017. évi sorozata. Annyi változás történt az egerszegieknél, hogy ezúttal a szerdai gyakorló mérkőzéssel ellentétben már a rutinosabb játékosok alkották a kezdőcsapatot és Darunak akadt is helyzete, de nem sikerült a kapuba találni. Babati fejelt kapufát, majd az immár az tengerentúlról visszatért Urbányi István által irányított gyirmótiak a félidő hajrájában Vass Patrik találatával megszerezték a vezetést. A két csapat természetesen egészen már fázisában jár a felkészülésben, hiszen az NB II  nyitánya még odébb van, így a Gyirmót „élesebbnek” tűnt, ugyanis egy hét múlva már az élvonalban mutatkozik be. Szünet után  a ZTE-nek akadtak jó megoldásai, de nem  sikerült  kapuba találnia. A zalaiak a 70. perc után kezdtek el cserélni és a   hajrá kezdetekor a Gyirmót Kiss Máté révén kétgólosra növelte az előnyét. A 87. percben a több cserét is felvonultató ZTE-nek sikerült  a szépítés, amikor  Ekker Milán egy hasonló góllal, mint szerdán, kilőtte a hosszú sarkot.

A találkozó után Csató Sándor vezetőedzőt kérdeztük a látottakról, aki így foglalta össze a mérkőzést.

- Ahogy mondani,  szokás elérte célját  a  mérkőzés -  hallottuk a ZTE FC vezetőedzőjétől. - Nyilvánvalóan,  egy más edzettségi állapotban lévő ellenféllel találkoztunk, de azt sajnálom, hogy kimaradtak a  helyzeteink. Összességében úgy érzem, hogy jó úton járunk, a védekezésből a támadásokba megfelelően sikerült az átmenet. Amiben előrébb kell lépni, az természetesen a helyzetkihasználás.

Címkék#ZTE FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!