Sportvilág

2015.09.04. 10:36

Decsi András lett Szilágyi Áron új edzője

Decsi András irányításával folytatja pályafutását Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó.

A Vasas SC 25 éves versenyzője pénteken Facebook-oldalán számolt be arról, hogy új edzője a vívóként tízszeres magyar bajnok, kadett világbajnok, junior Európa-bajnok, valamint felnőtt Eb-ezüstérmes Decsi András lesz. A szakember az Egyesül Államokban, Hongkongban, legutóbb pedig Szingapúrban dolgozott klubedzőként és válogatott szövetségi kapitányként is.

"Hálás vagyok korábbi edzőmnek, Somlai Bélának az együtt eltöltött hét évért és szép eredményekért, továbbá köszönöm a Magyar Vívó Szövetség szakmai és anyagi támogatását, hogy lehetővé tették számomra az edzőváltást" - írt az idei, montreux-i Európa-bajnokságon egyéniben aranyérmes Szilágyi, aki egy hete jelentette be, hogy szakít korábbi edzőjével.

Szilágyi 2007-ben, 17 évesen robbant be a felnőtt nemzetközi élvonalba, dinamikus vívással komoly szerepet játszott abban, hogy a kardcsapat megnyerte a szentpétervári világbajnokságot. Azt követően 2009-ben és 2014-ben csapatban, 2013-ban pedig egyéniben volt harmadik vb-n, 2012-ben aranyat nyert a londoni olimpián, idei Eb-győzelme előtt pedig kontinensviadalon bronzérmes volt 2011-ben, illetve ezüstérmes a válogatottal 2013-ban. Somlai Béla, a férfi kardszakág vezetőedzője - aki hosszú évek óta tevékenykedik a válogatott mellett - 2008-ban, Gerevich György halála után vette át Szilágyi felkészítését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!