Sportvilág

2016.02.12. 19:31

Jégkorong olimpiai selejtező - Újabb fölényes magyar siker

A magyar jégkorong-válogatott 7-1-re legyőzte az észt csapatot a budapesti olimpiai selejtező torna második, pénteki fordulójában.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese a teltházas Papp László Sportarénában már a második percben vezetéshez jutott, s a folytatásban is végig uralta a találkozót. Egy megingástól eltekintve remek védekezést mutatott be, támadásban pedig sokkal aktívabbnak, egyben eredményesebbnek bizonyult ellenfelénél.

Az észt Anton Levkovitsh (b) és Janus Sorokin (j), valamint Hári János (b2) és Galló Vilmos (j2) a jégkorong olimpiai selejtező torna második fordulójában játszott Magyarország-Észtország mérkőzésen a Papp László Sportarénában 2016. február 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar csapat az első játéknapon a litvánok felett aratott négygólos győzelem után második sikerét ünnepelhette. A vasárnapi záró fordulóban a szintén százszázalékos lengyel együttessel mérkőzik a selejtező megnyeréséért.

A tornáról a győztes jut az ötkarikás selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!