Sportvilág

2016.09.26. 15:30

Mennyire sértődött Ronaldo?

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulóját rendezik a héten, kedden a programból messze kiemelkedik a Borussia Dortmund-Real Madrid párosítás az F-csoportban.

Kühne László

A német és spanyol együttes csatái az utóbbi időben külön élményt jelentettek, másrészt a dortmundiak mostanság képesek igazi erődemonstrációt tartani, erről a nemzetközi porondon a lengyel Legia, illetve a Bundesligában a Wolfsburg is tudna mesélni. Madridi oldalon az okozhat fejtörést, hogy Cristiano Ronaldo állítólag sérelmezte legutóbbi lecserélését a spanyol bajnokságban...

Nem ígérkezik egyszerű csörtének a Tottenham moszkvai kiruccanása sem, a londoniaknak a Monaco elleni vereséget kellene kiköszörülniük, hogy már most ne kerüljenek nagy hátrányba a négyesükben. Ugyanez a helyzet állhat fent a Juventus esetében is, bár a zágrábi találkozó azért a taljánok számára nem okozhat megoldhatatlan feladatot. A mérkőzés érdekességét inkább az adja, hogy az alig több mint két hónapja, 23 millió euróért a torinóiaknak eladott 21 esztendős Marko Pjaca visszatér szülővárosába, és talán pályára is léphet a Maksimir-stadionban. A Sevilla és a Lyon az első körben szerzett (lépés)előnyét tartaná meg, a spanyolok sikere mindenesetre a Juve elleni idegenbeli döntetlen után már tényleg sokat érhetne a későbbiekre gondolva.

Pjaca júliusban, utolsó Dinamo-meccse után, Torinóba utazása előtt nyilatkozik Fotó: Kühne László

Nikolics Nemanja a varsói Legia színeiben második BL-csoportkörös fellépésére készülhet Lisszabonban. Az ellenfél korántsem lengyel élvonal szintű alakulat, de Európa-liga csoportmeccsen a Videoton színeiben már játszott a portugálok ellen a magyar válogatott támadó. A székesfehérvári, 3-0-ás hazai győzelmet hozó meccsen pedig még gólt is szerzett.

A keddi program (20.45 óra). E-csoport: AS Monaco-Bayer Leverkusen, CSZKA Moszkva-Tottenham Hotspur. F-csoport: Borussia Dortmund-Real Madrid, Sporting-Legia Warszawa. G-csoport: FC Köbenhavn-FC Bruges, Leicester City-FC Porto. H-csoport: Sevilla- Olympique Lyon, Dinamo Zagreb-FC Juventus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!