Sportvilág

2017.02.15. 17:01

Romokban a Barcelona

A Benfica és a Paris SG is nyert hazai környezetben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, keddi mérkőzésén, ám hogy miként, az már egy másik történet...

Kühne László

A PSG Barcelona elleni, 4-0-s sikere alighanem még sokáig beszédtémát szolgáltat majd szakmai (és szurkolói) berkekben is. Külön adalék a történtekhez, hogy Unai Emery, a párizsiak spanyol szakvezetője eddig nem büszkélkedhetett túlzottan fényes mérleggel a katalánokkal szemben, de - mondhatnánk - ahogy kapott a keze alá egy igazán versenyképes alakulatot, rögtön megmutatta, valóban érti a szakmáját.

Persze, messze még a vége, akár csak ennek a párharcnak is, de azt nem lehet elvitatni: az első összecsapást nagy sikerrel és kecsegtető eredménnyel teljesítették a párizsiak.

Néhány villanás a találkozóról: a PSG-nél Presnel Kimpembe ezen a találkozón debütált a BL-ben, a születésnapos Ángel Di María lövőtechnikája parádés, a szintén születésnapos Edinson Cavani végre betalált a Barcelona ellen, és tegyük hozzá azt is, a szürke eminenciások közül a védelemből Thomas Meunier, illetve a középpályáról Adrien Rabiot is sokat hozzátett a sikerhez.

Di María két góllal járult hozzá a PSG diadalához Fotó: archív

A gránátvörös-kékek oldalán a vezetőedző Luis Enrique egyet tehetett: elfogadta a vereség tényét, sőt, magára is vállalta a felelősséget.

Lisszabonban a Benfica a Borussia Dortmundot fogadta és a fölény talán a mérkőzésen a vendégek oldalán volt, de a meccset mégis a portugálok nyerték Thomas Tuchel legénysége ellen 1-0-ra. Hogy a dortmundiaknál valami hibádzik, azt jól jelzi, hogy a tréner a támadójáték két kulcsemberét, Pierre-Emerick Aubameyang-ot és Marco Reus-t is lehozta a hajrá előtt. Pedig ha velük nem boldogulnak a sárga-feketék, akkor az más felállásban sem egyszerű.

Nos, a portugálok előnye a meccs végéig kitartott, ugyanakkor a visszavágóval együtt a párharc azért még így is a Ruhr-vidékiek sikerét vetíti előre, hiszen Németországban mindössze 0-1-ről indul az újabb csörte.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, első mérkőzések: Paris SG-FC Barcelona 4-0. G.: Di María (18., 55.), Draxler (40.), Cavani (72.). Benfica-Borussia Dortmund 1-0. G.: Mitroglu (49.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!