Sportvilág

2015.06.27. 16:17

Tehetségkereső

Nem szerencsés két különböző dolgot összemosni, ám esetünkben szinte kínálja ezt az élet. Egyrészt a hét egyik témájává nőtte ki magát Kitl Miklós esete a Sparta Prahával, aztán idehaza az MLSZ ösztönzőrendszere a fiatalok szerepeltetésére (főleg az NB II-ben) is napvilágot látott.

Kerkai Attila

Nézzük a történetet. Kitl Miklós, a Kecskemét nem egészen 18 éves labdarúgóját a prágai Spartánál vett részt próbajátékon, de egy nap után megköszönték neki a közreműködést, mondván, erőnléte nem üti meg a cseh élvonal szintjét. Kitl Miklós egy esztendeje, 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben, aztán a Kecskemétben 24 mérkőzésen szerepelt és 4 gólt szerzett. Az, hogy tehetséges a srác, elvitathatatlan. Ennyi idősen, ennyit futballozni, az NB I-ben, nem lehet véletlen, s nincs olyan ütődött edző, aki passzióból szerepeltetne bárkit is, aki nem üti meg a szintet. Jó magyar szokás szerint most abból lett szenzáció, hogy Kitl Miklóst elküldték Prágából és előkerültek régi dolgok. Úgyis, mint egy korábban Magyarországon járt cseh edző szavai, aki szerint a magyar labdarúgók legfeljebb a cseh harmadik vonalba lennének jók, vagy két, jó tíz éve hazánkba tévedt cseh futballista: ők úgy vélték, ha hajnalig isznak és reggel hatkor fekszenek le, másnap akkor is legjobbak közé tartoztak volna magyar csapataikban. A „mesélő” egy bizonyos Gálffy György felvidéki menedzser, ő közvetítette ki szegény Kitlt, de a menedzser nem járt sikerrel. Nem lesz üzlet, s akár még a csalódottság is beszélhet belőle, ha éppen úgy akarjuk gondolni... A Sparta a BL-be vágyik, jó csapat, most adott el egy bizonyos Pável Kaderábeket a német Hoffenheim együttesének 3 millió euróért. Abba a csapatba, ahol ugyebár, a magyar Szalai Ádám is játszik és már bizonyított... A cseh futball egészen biztosan előbbre jár a magyarnál, de azért nem egy angol, spanyol, vagy német szint, továbbmenve, a prágaiak sem a Manchester United... Az, hogy most egy alig 18 éves fiatal nem felelt meg náluk, mert lehet, hogy nekik pillanatnyilag egy érettebb futballista jelentene segítséget, egyáltalán nem dráma. Előfordult már cseh, szerb, horvát vagy szlovák fiatallal is, ne adj isten, akár még Magyarországra tévedve is... Egy biztos, Kitl Miklóst most jól „meghúzkodták”, köszönhetően a nyilatkozónak, na meg azoknak is, akik megszólaltatták...

S akkor nézzük a hazai terveket. Jó sok pénzt lehet(ne) keresni az NB II-eseknek, ha csapataikban rendre 20, 19 és 18 éves fiatalok szerepelnének kezdőként. Az MLSZ ezzel érné el a fiatalok pályára küldését, aminek meg nem nagyon örülnek a kluboknál, hiszen kényszerpályára kerülnek. Vagy nem kapnak a remélt sok pénzből, vagy játszatják a „gyerekeket”, megkockáztatva a gyengébb szereplést. Azzal ugyanis szembe kell nézni, hogy a hazai képzés, felkészítés és maga az utánpótlás is gyenge lábakon áll, kevés olyan fiatal van, mint Kitl Miklós, akit bátran be lehet vetni. Azért említem megint őt, hiszen ebben a közegben ő valóban a tehetséges kategóriát képviseli. De mi lesz, ha azok is profi szerződést kapnak és játékperceket, akik még az ő szintjét sem érik el? Mert biztos lesz olyan klub és csapat, amely maximálisan bevállalja a „fiatalszabályt” a pénz érdekében.

Az MLSZ talán most egy kicsit jobban előrement a szükségesnél. A súlyos milliókkal támogatott honi akadémiákon zajló munkát nemrég világíttatták át a belga Double Pass céggel, s az eredmény nem volt éppen örömteli, ami szintén komoly vitákat váltott ki. Az MLSZ szándéka érthető és jó is, csakhogy egy kis időt kellett volna még hagyni a kluboknak, hogy felkészüljenek és felkészítsék reményteljes fiataljaikat a feladatra. Hogy végre tényleg ne kallódjanak el a kinevelt tehetségek, de ne tegyék ezt „kinevezett” tehetségekkel...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!