Sportvilág

2016.10.20. 14:10

Triplák, méretes zakó, török remeklés

Gólokban, váratlan eredményekben, remek egyéni teljesítményekben bővelkedett a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának második játéknapja, melyen természetesen Pep Guardiola barcelonai vendégszereplése vitte a prímet.

Kühne László

A show-t pedig végül Lionel Messi szolgáltatta, hiszen triplázott a meccset taktikájával pedig jól is kezdő Manchester City ellen. Guradiola, az angol klub trénere így a Bayern másfél évvel ezelőtti veresége után ezúttal sem kerülhette el, hogy együttesét megszórják, míg Luis Enrique keze alól szinte az összes védője (szerda este Jordi Alba és Gerard Piqué) kidőlt - alighanem az egyesület orvosi részlege kiemelt munkával birkózhat meg az elkövetkezendő napokban. Persze a játéknapon nem az argentin zseni volt az egyedüli, aki mesterhármast jegyzett, lévén Mesut Özil az Arsenal színeiben is három találatig jutott. A nap meglepetésében is szerepe van a hármas számnak, mivel a Besiktas idegenben annyit gurított a Napolinak, miközben csak kettőt kapott. Ezzel a Benfica híveinek számításait is keresztülhúzták a törökök, hiszen a kijevi győzelemmel sincs meg (még) a második hely a portugáloknak, ráadásul a hármas mini-mezőny is összerázódott a B-csoportban. Ez nem mondható el a D jelű négyesről: az Atlético és a Bayern belehúzott és gyakorlatilag ugyanez mondható el az A-csoportbeli Arsenal, PSG kettőséről is.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, szerdai eredmények. A-csoport: Arsenal-Ludogorec 6-0. G.: A. Sánczhez (12.), Walcott (42.), Oxlane-Chamberlain (46.), Özil (56., 83., 87.). Paris SG-FC Basel 3-0. G.: Di Maria (40.), Moura (62.), Cavani (93. - 11-esből).

B-csoport: Dinamo Kijev-Benfica 0-2. G.: Salvio (9. - 11-esből), Cervi (55.). Napoli-Besiktas 2-3. G.: Mertens (30.), Gabbiadini (69. - 11-esből), illetve Adriano (13.), Aboubakar (38., 86.).

C-csoport: FC Barcelona-Manchester City 4-0. G.: Messi (17., 61., 69.), Neymar (89.). Kiállítva: Mathieu (74.), illetve C. Bravo (53.). Celtic-Mönchengladbach 0-2. G.: Stindl (57.), Hahn (77.).

D-csoport: Bayern München-PSV Eindhoven 4-1. G.: Th. Müller (13.), Kimmich (21.), Lewandowski (59.), Robben (84.), illetve Narsingh (41.). FK Rosztov - Atlético Madrid 0-1. G.: Carrasco (62.).

 

1. Arsenal 3 2 1 - 9 - 1 7

2. Paris SG 3 2 1 - 7 - 2 7

3. FC Basel 3 - 1 2 1 - 6 1

4. Ludogorec 3 - 1 2 2 - 10 1

1. Napoli 3 2 - 1 8 - 6 6

2. Besiktas 3 1 2 - 5 - 4 5

3. Benfica 3 1 1 1 5 - 5 4

4. Dinamo Kijev 3 - 1 2 2 - 5 1

1. Barcelona 3 3 - - 13 - 1 9

2. Man. City 3 1 1 1 7 - 7 4

3. M.gladbach 3 1 - 2 3 - 6 3

4. Celtic 3 - 1 2 3 - 12 1

1. Atl. Madrid 3 3 - - 3 - 0 9

2. B.München 3 2 - 1 9 - 2 6

3. Eindhoven 3 - 1 2 3 - 7 1

4. FK Rosztov 3 - 1 2 2 - 8 1

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!