Sportvilág

2015.07.07. 12:38

Visszahívták a röplabda szövetség elnökét és a teljes elnökségét

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi rendkívüli közgyűlésén visszahívták Poór Csaba elnököt és az elnökség még hivatalban lévő további három tagját.

A tagság 52 igen, 2 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy a jövőben már ne a két éve megválasztott Poór Csaba irányítsa a szövetséget.

Az MRSZ-nek eredetileg 11 fős elnöksége volt, közülük hét tag májusban nyújtotta be lemondását arra hivatkozva, hogy nem tudnak együtt dolgozni a testület többi tagjával. Mivel a közgyűlés a hiányzó hét elnökségi tag megválasztását levette a napirendről, az MRSZ elnökség nélkül maradt. A küldöttek ezért úgy határoztak, hogy az újabb rendkívüli tisztújító közgyűlésig, amelyre július 24-én kerül sor, ötfős ügyvivői testület irányítsa a szövetséget. Ebbe Novák Lászlót, Nagy Kornélt, Baran Ádámot, Ludvig Zsoltot és Markovits Lászlót választották be.

Markovits, a Vasas elnöke a közgyűlésen azt mondta, Poór Csabának azért kellett távoznia, mert nem tudott szponzori pénzt hozni a szövetségbe.

"Az állami forrás nem szponzori pénz" - jelentette ki Markovits, utalva arra, hogy Poór Csaba elnöksége idején jelentősen - 2,1 milliárdról 4,2 milliárdra - nőtt a röplabdának 2020-ig megítélt kiemelt sportági támogatás mértéke.

Markovits egyúttal azt kérte a tagságtól, hogy most végre ne személyekre, hanem programra kelljen szavazniuk a küldötteknek, ezért azt tartotta volna helyesnek, ha kellő előkészítés után csak szeptember végére tűzik ki a tisztújító közgyűlést. Erre azonban nem volt lehetőség, mert a szövetség alapszabálya szerint legkésőbb 30 napon belül meg kell tartani az újabb közgyűlést.

Az ülés befejezése után tartott sajtótájékoztatón a visszahívott elnök, Poór Csaba azt mondta, hogy a keddi döntés következtében "szívinfarktust kap a magyar röplabdázás!"

"Minden klubot és minden programot veszélybe sodornak azzal, hogy újból megszervezték egy elnök megbuktatását. Ma nem az tesz a röplabdázásért, aki kétévente elnököt buktat a szakmára hivatkozva, hanem az, aki hagyja dolgozni a megválasztott vezetőit. Két év alatt ugyanis nem lehet az elmúlt harminc év lemaradását behozni és hibáit kijavítani" - fogalmazott Poór Csaba, aki szerint komoly problémát okozhat a sportágnak, hogy a következő elnök bírósági bejegyzéséig az MRSZ-nek nincs hivatalos képviselete.

"Elnök hiányában nincs olyan személy a szövetségben, aki aláírói, illetve utalványozói jogkörrel rendelkezik. Emiatt nemcsak a szponzorok várnak ki és szerződéseket nem lehet kötni, hanem minden munkafolyamat megáll" - tette hozzá a visszahívott elnök.

Ludvig Zsolt, a közelmúltban menesztett szakmai igazgató, az ügyvivői testület egyik tagja a közgyűlésen azt mondta, hogy átmenetileg Lukács László, az MRSZ hivatalban lévő ügyvezető igazgatója lehet az aláíró a szövetségben, Poór Csaba szerint viszont Lukácsnak erre nincs felhatalmazása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!