Tornyiszentmiklós

2017.06.19. 18:40

Az újdonság erejével hatottak a fekvőkerékpárok

TORNYISZENTMIKLÓS Első alkalommal szerveztek a településen fekvőkerékpáros, azaz rekus találkozót az elmúlt hét végén.

Korosa Titanilla

Mintegy ötvenen érkeztek a határ menti településre az ország több pontjáról, például Makóról, Budapestről, illetve Szlovákiából is. Volt, aki négyszáz kilométert tekert azért, hogy részt vehessen a rendezvényen.

- A fekvőkerékpáros, rekumbens közösség az erdőtarcsai kihelyezett találkozót tartotta Tornyiszentmiklóson - mondta Végh László polgármester. - Ez az első szervezett összejövetelünk, ám tavaly jártak már nálunk többen is a most is jelen lévő vendégek közül. Célunk, hogy Zalában, ezen a vidéken is elterjesszük ezt a közlekedési eszközt. A rendezvény alkalmával körbe is jártuk a környező falvakat, ahol érdeklődő tekintetek kísértek minket.

A találkozó résztvevőinek csoportja a kultúrház udvarán
Fotó: Korosa Titanilla

A találkozón bőséges kínálat volt fekvőbiciklikből, szinte valamennyi típus fellelhető volt, így alsó- és felsőkormányosok, két- és háromkerekűek, első-, illetve hátsókerék meghajtásúak, de volt, aki utánfutót is rácsatlakoztatott a kerékpárjára.

Schieber István Budapestről második alkalommal járt a településen. Mint mondta: egyre többen érdeklődnek a fekvőbiciklizés iránt. Az ilyen találkozók pedig arra is jók, hogy tapasztalatot cseréljenek arról, hogyan lehet megépíteni egy ilyen járművet.

A programon bűnmegelőzési célú kerékpáros regisztrációra is lehetőség nyílt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!