Az agg pasa nem adta fel - Amikor lehullt a török félhold a budai vár tornyairól

A Habsburgok fővárosának elfoglalására induló oszmán sereg 1683. évi veresége, majd Buda várának 1684-es, sikertelen keresztény ostroma után mind a szövetséges seregek, mind a törökök a végső harcra készültek. Az Oszmán Birodalom feudális katonaállami berendezkedése egyre inkább képtelen volt a hódítások megvédésére: a félhold erősen fogyatkozni kezdett

1686 tavaszán Buda elfoglalására két keresztény hadsereg állt fel. Lotharingiai Károly főherceg vezette a főhadat, mely körülbelül 40 000 katonából állt, míg a Miksa Emánuel vezette bajor seregben közel 21 000 német zsoldoskatona harcolt. A fősereg lassan haladt Buda felé, végül 1686. június 17-én érkezett be a mai Lipótváros területére. A törökök addigra már kiürítették Pestet, így másnap a fősereg előcsapatai Starhemberg Rüdiger tábornok vezetésével átkeltek a Dunán, és Buda északi részén rendezkedtek be. Néhány órával később a vár alá érkeztek a bajor csapatok is, akik a déli irányból készültek az ostromra. A szövetséges seregek felvonulását az oszmánok csak gyér ágyútűzzel zavarták.

Abdurrahman Abdi, az utolsó budai pasa

Az ostromtüzérség ágyúi 1686. június 23-án szólaltak meg először, az Alsóváros - azaz a Víziváros - falának eredményes lövetésével. Az erődítéseket olyan sikeresen rombolták, hogy másnap este a császári csapatok két oszlopban támadva indultak rohamra, és be is vették a Vízivárost. Miközben Károly főherceg katonái megkezdték a belső várfalak lövetését, addig a bajor had a Gellérthegy lejtőjén egy fedett rohamteret épített ki. Bent a várban eközben kemény ellenállást tanúsított a közel 6000 fős janicsár és szpáhi lovas helyőrség, Arnót Abdurrahman budai pasa vezetésével. A bátor ellenállást június 29. napjának délutánján a bajorok közelről is megtapasztalhatták, mikor 600 janicsár és körülbelül 300 szpáhi tört ki a Fehérvári kapun át, és nagy mészárlást vitt végbe az éppen ostromárkokat ásó és teljesen meglepett németek soraiban.

Július első napján a császáriak lőni kezdték az Esztergomi köröndöt, és másnap már nyolc mozsárágyú és 12 darab, huszonnégy fontos ágyú rombolta a Bécsi kapu teret és környékét is. Július 5-én a császári csapatok egyes osztagai 50 lépésnyi távolságra közelítették meg a vár falát. A veszélyt látva, egy csapatnyi janicsár ütött ki a Bécsi kapun át a közelben dolgozó brandenburgi katonákra, de azok visszaűzték őket a várba. Az oszmán felmentő hadak közeledésének hírére a császári fősereg 1686. július 13-án megrohamozta a falakat, de a janicsárok véres kézitusában visszaverték őket: 1400 katona esett el vagy sebesült meg a próbálkozás néhány órája alatt. Ebben az ostromban nem vettek részt a brandenburgiak és a bajorok sem, de három nappal később, utóbbiak egy sikeres rohammal - mindössze 50 főnyi veszteség árán - elfoglalták a budai palota külső árkait. A sikerük kiterjesztésére a betörés helyétől jobbra és balra is két cavaliert - erődfokot - építettek. A törökök válaszul egy vakmerő kirohanást hajtottak végre a bajorok ellen július 22-én. Körülbelül 100 kipróbált janicsár tört ki a várból, és megölt 130 szövetséges katonát, míg közel ugyanennyit súlyosan megsebesített. A janicsárok embervesztesége húsz és harminc fő közé volt tehető, továbbá a pillanatnyi győzelmük mellett több ostromágyút is sikerült beszögezniük. A védők nem sokáig örülhettek a sikernek: az egyik bajor mozsárágyú telibe találta a törökök legnagyobb lőporraktárát, amely detonációban nemcsak az értékes hadianyag, hanem másfél ezer oszmán katona is megsemmisült.

Buda ostroma 1686-ban - a csata ábrázolása Frans Geffels flamand festő (1625-1694) műalkotásán Fotó: illusztráció

Július 25-én érkezett a hír, hogy Szulejmán nagyvezér felmentő serege átkelt az eszéki hídon, és a török elővédek megjelentek a Sárvíz környékén. A császári hadvezetés haditanácsot tartott, és 1686. július 27. napjára kitűzték az első általános rohamot. Az ostromlók a kialakult, öldöklő kézitusában 3000 embert - köztük hatszáz magyar katonát - vesztettek, de sikerült elfoglalni az északi oldal külső várfalát, majd a déli oldal nagy rondelláját. Az oszmán veszteség a nagy rondella körül közel ezer fős volt, míg az északi oldalon ezerötszáz janicsár esett el, mire a külső falakra sikerült feltűzni a császári lobogót. Július 30. napján követek mentek az agg pasához, egy újabb, megadásra való felhívással. Mivel Abdurrahman nemmel válaszolt, ezért a főherceg 1686. augusztus 3. napjára rendelte el a második általános rohamot.

Az egyébként ismét sikertelen ostrom megindulása után öt nappal a nagyvezér felmentő serege kétnapi járóföldre közelítette meg az ostromlott várat, míg az elővéd portyacsapatok Buda látótávolságába értek. A törökök azonban, látván a hatalmas szövetséges tábort, nem bocsátkoztak nyílt ütközetbe, csak a portyázók zavarták az ostromlókat.

A császári hadba bele-belekapó oszmánok miatt Károly főherceg szinte az egész táborának rohamot vezényelt, és egészen a Kamaraerdő aljáig nyomult előre, mindhiába: mikor egy puskalövésnyi távolságra közelítette meg a törököket, azok odahagyták állásaikat és visszavonultak. A császáriak nem üldözték őket, hanem visszatértek Buda alá, és folytatták az ostromot.

A nagyvezér továbbra sem vállalta a frontális támadást, de megpróbált segítséget juttatni a védőknek. Augusztus 20-án közel ezer fős, lovas janicsárcsapat tört be az ostromtáborba, és kemény küzdelem árán, körülbelül 300 harcedzett janicsárnak sikerült is a Fehérvári kapun keresztül beverekednie magát a várba. (Folytatjuk.)