Tudomány

2016.08.24. 10:28

Ritka avar kori lelet került elő Hajdú-Bihar megyében

Ritka és különlegesen értékes leletre, egy avar korban élt 10-12 éves kislány koponyájára bukkantak a múlt héten a debreceni Déri Múzeum régészei az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti nyomvonalának megelőző feltárásán - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a múzeum igazgatója.

Angi János elmondta, a hogy augusztus elejétől 13 régész vezetésével 13 csapat végzi az építkezést megelőző régészeti feltáró munkát, ők bukkantak rá múlt pénteken egy 7. században élt kislány koponyájára.

A kislányt homlokán aranypánttal temették el. A most feltárt aranytárgy Hajdú-Bihar megyében egyedülálló, de az egész Kárpát-medencében is különleges, ugyanis ehhez hasonló lelet csupán öt lelőhelyről került elő korábban.

Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese elmondta, hogy a koponyán hétfőn a debreceni Kenézy Kórházban 3D-s röntgenvizsgálatot végeztek. A szakemberek a fogazat alapján állapították meg, hogy a koponya egy 10-12 éves gyermeké lehetett.

A restaurálást követően a közönség számára hamarosan látható lesz a páratlan aranypárta - fűzte hozzá a régész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!