Utazó

2017.09.04. 09:23

A legnépszerűbb baba és kisgyermek játékok (x)

Ahogy kisbaba érkezik a családba, rendre vásároljuk, illetve szeretteinktől kapjuk a legújabb, legszuperebb gyerekjátékokat. A kisbabáknak, illetve kisgyermekeknek az életkorához köthető, hogy mikor melyik játékkal tud már élvezettel játszani és mi érdekli, köti le a figyelmét a legjobb.

Jó tudni azt, hogy ezek a picik leginkább játékok segítségével fejlődnek és tanulnak. Ezért fontosnak tartom azt, hogy a gyermekeknek már a csecsemőkortól kezdve biztosítjuk a játékidőt és a közös játékot!

Pici baba kori játékok

A baba születése után jó pár hétig még homályosan lát. Ahogy tisztul a látása, úgy tárul elé a világ. Az új környezete megismerése pedig sok élménnyel járhat. A pár hetes babák is figyelnek a hangokra, fényekre, felismerik mosolyunkat, érintésünket. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy elkezdünk neki mondókákat mondani, dalokat énekelni. Ezek mellett jöhetnek, a mindenféle színben és formában kapható izgalmas csörgők. Minél színesebb, annál jobba felfogja kelteni a baba érdeklődését!

Ahogy megtanulni a csörgőket megfogni kicsi kezeivel, hamar rá fog jönni, hogyan tudja megrázni őket, onnantól pedig, biztosan ez lesz az egyik legjobb elfoglaltság számára. Ezek a pici babák még ilyenkor ismerkednek a tárgyakkal és egy színes, mintás bébijátékot hosszú perceken át tudják figyelni, tanulmányozni. Ahogy a fogzás megkezdődik észre lehet venni, hogy akármilyen játékról is legyen szó, a baba szájába fog kerülni! Főleg ilyenkor, de természetesen később is nagyon fontos, hogy semmilyen apró, több kicsi részből álló játékot ne adjunk a babánknak, hiszen ez fulladásveszélyt jelenthet!

Ha a baba már nagyon rágcsálna mindent, akkor jó elővenni a rágókákat. Manapság már olyan extra rágókákat is találhatunk a boltok polcain, melyeket be lehet kapcsolni, így rezegni fognak a baba ínye között. Ez segítheti a fog áttörését, hamarabb kibújhat a fogacska. Vannak a jól ismert, hűtős rágókák, melyeknek belsejében folyadék található. Ha lehűtjük a rágókát, a baba fájó ínyét tudjuk hűsíteni vele. Sok baba ám a szuper rágókák ellenére is inkább saját öklét, vagy lábát szereti rágcsálni a legjobban. Ebben a korban is már nagyon szeretik a babák a könyveket, vásároljunk tehát gyermekünknek korának megfelelő, puha lapú, szivacs vagy rongy könyvecskét, amikben esetleg csipogó, vagy zörgő is található.

Fejlesztő játék a nagyobbaknak

Ahogy ülni tud a baba, egyre több játékkal tud játszani. Ebben a korban már szeretik próbálgatni a formabedobós játékokat. Igaz, kell egy kis idő még, mire egyedül is sikerül minden formát a helyére bedobni, de ha segítünk nekik, biztosan kitartóan fogják gyakorolni!

Fiúknál és lányoknál is kezdődhetnek az autós időszakok, ezáltal gyakorolhatják a hangutánzást is!
Nagy öröm lehet egy ülni tudó baba részére, ha labdát gurítunk az ölébe! Pár alkalom után ő is meg fogja próbálni visszagurítani nekünk a labdát.

Ilyenkor már be tudják kapcsolni a zenélő, villogó játékokat. Megtudják nyomni a gombokat, felismerik a hangokat! A bábozás is fejleszti a gyereket, főleg a beszédfejlődésénél elengedhetetlen, hiszen kis idő után már ő is utánozni fog minket, ahogy beszélgetünk a bábokkal.

Hétköznapi tárgyakból gyerekjáték

Szerintem sok szülő nevében beszélhetek, ha azt mondom, hogy a gyerekek számára mindig az a legérdekesebb amire nem is gondolnánk! Egy műanyag flakon, melyből elfogyott az ásványvíz, egy doboz, egy fakanál vagy egy kulcscsomó. Ezek mind olyan használati tárgyak, melyekkel általában nagyon szeretnek a gyerekek játszani. Engedjük is nekik, hiszen ezek által is fejlődnek és tanulnak! Fontos számukra az ilyen tapasztalatszerzés és felfedezés is!

Ilyenkor is arra figyelni, hogy ezek a tárgyak mindig biztonságosak legyenek a baba számára. Ne adjunk neki megrepedt, vagy törött, kis darabból álló tárgyakat. A zacskók, szatyrok, a zörgésük miatt érdekesek lehetnek a gyerekek számára, ám ilyenkor nagyon figyeljünk arra, hogy a zacskókat a baba ne vegye a szájába, hiszen ez is fulladást okozhat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!