Utazó

2016.06.21. 14:25

Élmények és kalandok két keréken - Családok számára kialakított útvonal a Kis-Balaton környékén, csodás környezetben

Zalakaros - A fürdőváros idén harmadik alkalommal kapta meg a Kerékpárosbarát település címet. Nem véletlenül, hiszen az önkormányzat az elmúlt években közel 300 millió forintot fordított a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, különféle programok szervezésére.

Pásztor András

Zalakaros az elmúlt években tudatosan bővítette a település profilját, a dél-zalai város egy ideje már nem kizárólag nemzetközi hírű fürdőjéről, hanem az egészséges életmódról, az aktív pihenésről is ismert. A helyiek kiváltképpen nagy hangsúlyt fektetnek a kerékpáros turizmusra, így számos ehhez kapcsolódó fejlesztés - kerékpárosközpont, kerékpárutak, túraútvonalak - létesült, nem beszélve az ország egyik legnagyobb kerékpáros rendezvényéről, a Tour de Zalakaros szervezéséről. A múlt hétvégén rendezett versenyen közel 1500 résztvevő indult a három táv valamelyikén, a profik 127 kilométeres országúti maratont, a félprofik 60 kilométeres teljesítménytúrát, míg a lelkes amatőrök és a családok 33 kilométeres, látnivalókkal teli Kis-Balaton túrát választhattak. Jelen írásunk ez utóbbi túraútvonalat mutatja be.

Zalakarosról indulva az egész család számára akad látnivaló. Fotó: Szakony Attila

Zalakarosról indulva végig kiépített kerékpárút vezet Zalakomárig, majd, elhagyva a települést, már csak pár kilométert kell tekerni az első látványosságig, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumig. A Kis-Balaton környéki rezervátum fontos szerepet játszik a hazánkban őshonos bivalyok fennmaradásában, génállományának megőrzésében. A kilátópontokkal tarkított területen akár közvetlen közelről is megleshetjük, miként dagonyáznak a bivalyok.

Észak felé folytatjuk utunkat, majd hamarosan Balatonmagyaródra érkezünk. A kis zalai falut átszelve érkezünk a Kányavári-szigethez, ami a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területének egyik kiemelten látogatott területe. A 2 kilométer hosszú, egész évben látogatható, egy-másfél óra alatt végigjárható sétaút 15 állomása a Kis-Balaton madárvilágának bemutatására törekszik. A táblák mindegyike egy-egy madárcsoportot - parti madarak, énekesek, ragadozók - mutat be. Megismerkedhetünk a térség denevérfaunájával, illetve a Kis-Balatonnal kapcsolatos vízügyi tevékenységekkel. Következő állomásunk Zalaszabar. A faluban található katolikus templom műemlék jellegű. A középkorban román stílusú kápolna állt itt, amelyhez később, a XV. században hozzáépítettek egy gótikus templomot. A román stílusú kápolnát pedig sekrestyévé alakították át. A templomot 1753-ban barokk stílusúvá alakították. A faluból érdemes feltekerni a szőlőhegyre is, ahol a Zobori Kalandozoo Kalandpark várja a látogatókat. A pihenőt követően Nagyrada felé kerekezzünk, ahol a felnőttek számára is lesz látnivaló, hiszen a híres Cézár Pincészetnél megállva pár pohár helyi bort is kóstolhatunk.

A festői szépségű zalai domboktól - nem pedig a bortól - megrészegülve folytassuk utunkat Garabonc felé, ahol a Hét Vezér Történelmi Kalandparkban állandó kiállítás fogadja a látogatókat. A létesítmény hét jurtában a honfoglalást mutatja be, míg a várban az 52 magyar király arcképcsarnoka is megtekinthető. Zalakarosra érve nem kell azonnal leparkolni a biciklit, a fürdővárosban is számos látnivaló akad, amelyet két keréken is könnyű megközelíteni. Az idén elkészült legújabb szabadidő-komplexum a fürdő mögött helyezkedik el, központi részén egy hatalmas termáltóval, amit a fürdő elfolyó vizével táplálnak. A közelben számos látnivaló található, a gyereknek játszótér, illetve száraz csúszdák kínálnak kikapcsolódást, míg a felnőttek lazíthatnak a fények meditációs terében, a hangok pavilonjában, de akár a szabadtári kondicionáló eszközöket is kipróbálhatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!