Utazó

2014.11.15. 07:14

Ezer arcú Törökország – Epheszosz függő házai és Szűz Mária lakhelye

Az epheszoszi archeológia parkban, lényegében Hadrianus templomával szemben egy hatalmas, acél vázak tartotta fedett létesítmény található.

Győrffy István

Ez alatt igen értékes régészeti feltárás folyt és folyik jelenleg is.  A régészek több, úgynevezett függőházat tártak fel. Ezek lényegében patríciusházak voltak. Az épületeket a régészek szerint az első században építették, majd a hatodik századig többször felújították. A házakat egymás fölé építették a domboldalon, ezek teteje teraszként szolgált a fölötte levőnek. A paloták háromszintesek voltak, mindegyiket egy- egy zárt, oszlopos udvar köré létesítették. Az udvarok közepére kutat fúrtak, így biztosították a vízellátást. A padlót mozaikokkal díszítették, a falakra freskókat festettek. Ezek egy része jó állapotban maradt meg.

Az acélvázak tartotta tető alatt be lehet járni a jelenleg is épülő maradványokat, s az embernek hű képe lesz arról, milyen körülmények között is élhettek a módos birodalmi polgárok, a patríciusok, akik az ókori Róma elit kasztját alkották, a kései birodalomban pedig patríciusi rangot a magas rangú vezetőknek adományozták. A régészek ma is aprólékos munkával bíbelődnek az egyes részletek összerakásán, kő és falfestés maradványokból próbálják összeválogatni az egymáshoz passzoló részeket. A munkát európai, de főleg osztrák nagyvállalatok támogatják, az ő emblémáik is láthatók egy táblán. Egyébként az osztrák régészek óriási részt vállaltak kezdettől Epheszosz feltárásában. A freskók színházi jeleneteket, férfi és női alakokat, valamint ornamentális díszítéseket ábrázolnak.

Epheszosztól nem messze, csodálatos látványt nyújtó odavezető út végén, egy hegyen található Szűz Mária feltételezett háza. Az épület maga egy majdnem teljesen újjáépített kápolna, amiben Mária szobra és egy egyszerű oltár található. A ház mellett található a Szűz Kútja, a legenda szerint vize csodatévő hatású. A hagyomány szerint Szűz Mária Krisztus halála után 37-től 48-ig ebben a házban élt. Egyesek szerint Epheszoszban is temették el a Szűzanyát. A ház a római katolikusok, az ortodox keresztények és a muzulmánok számára is fontos zarándokhely. A Mária házat eddig három pápa is meglátogatta, mégpedig XXIII. János, VI. Pál, és II. János Pál. A kápolna alatt található egy kérés fal, amelyre százezrek, milliók(?) helyezték el Szűz Máriának írt kérelmeiket, vagy gyújtottak gyertyát, s mormolták el fohászaikat annak lángja fölött.


Az eredeti helyszín, a maradványok és lefedése fotókon Fotó: Győrffy István


A régészek aprólékos munkával válogatják össze a maradványokat Fotó: Győrffy István


Egy-egy újraépített villarészlet Fotó: Győrffy István


A hatalmas tető alatt újjáépül a város Fotó: Győrffy István


A Mária oltár Fotó: Győrffy István

A Mária házban nem lehet fotózni, a felvételen az oltár az ajtóból Fotó: Győrffy István


Szabadéti oltár és padok az egyházi szertartásokhoz Fotó: Győrffy István


Az épület egyik sarkában, egy több száz éves olajfa maradványai láthatók Fotó: Győrffy István


A Szűz Kútja – vize állítólag csodatevő Fotó: Győrffy István


A kérések fala és egy kinagyított részlet Fotó: Győrffy István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!