Utazó

2016.08.10. 16:31

Havasalföldi emlékek

Csuti János több alkalommal írt már lapunknak útibeszámolót érdekes, de kevésbé ismert helyszínekről. Ezúttal Moldáviában járt, amelynek fővárosát, Kisinyovot (moldávul Chisinau, régi magyar nevén Kisjenő) mutatja be írásában.

Zalai Hírlap

Egykori történelmünkben oly nagy szerepet játszó Havasalföld keleti része, Besszarábia területe jórészt megegyezik a mai Moldovai Köztársasággal. Középkori történelmünkben a magyar és moldáv államot a török elleni harc sokszor összefogásra késztette, így néha egymás mellett harcolt a két nagy törökverő uralkodó, Mátyás király és Stefan cel Mare fejedelem.

A legtöbb magyar már azzal is gondban lenne, ha el kéne helyeznie a térképen ezt a tőlünk alig 600 km-re lévő országot. A fővárost valószínűleg még kevesebben ismerik: Kisinyov kiesik még a nem átlagos turisták érdeklődési köréből is. Persze nem veheti fel a versenyt Párizzsal, Londonnal, vagy épp Velencével, viszont ezeknél nagyságrendekkel olcsóbb, és aki ide látogat, talál látnivalót.

Maga a főváros pezsgő hangulatú, az utcák tele vannak emberekkel. A város alaphangulatát a parkok, széles utcák, fasorok adják meg. Lakossága hétszázezer közelében van, így - bár nagyvárosról van szó -, a belváros gyalog is felfedezhető.

A sétát érdemes a Központi Parktól kezdeni. Maga a park jól rendezett; szökőkutak, ízléses, hatalmas fonott kosarakban virágok, szoborpark. Egyébként az egész város nagyon zöld, rengeteg park, erdő található Kisinyov területén, emiatt ez Európa egyik legzöldebb fővárosa. A sok zöld  igen barátságossá, és kellemessé teszi a környezetet.

A Stefan cel Mare sugárút a város fő közlekedési ütőere; hosszan és szélesen húzódik a belvároson keresztül. A legtöbb látnivaló e sugárút mentén található. Hatalmas platánfák, hangulatos kávézók teszik felejthetetlenné: tágas, és bár forgalmas útról van szó, a széles járda, és az árnyat adó fák miatt kellemes sétákat lehet rajta tenni. Minden év október második hetében lezárják a forgalom elől, és a borfesztivál alkalmából egy hatalmas buli veszi itt kezdetét.

Az első fontosabb látnivaló a Városháza, mely az út bal oldalán áll. A sárga, kétemeletes épület olasz gótikus stílusban épült 1901-ben.

A városháza után az út kiszélesedik, és kijutunk a város főterére. Az út jobb oldalán áll a Diadalív, melyet Besszarábia orosz-kézre kerülésének emlékére emeltek. Az orosz-török háborús műemléket Luca Zaushkevich építész létesítette1840-ben. Négy pillére korinthusi stílusú. Négyzetes alapja van,  és két szintje. Az első szinten látható egy mechanikus, éjszaka kivilágított óra; a felső szint klasszikus stílusban berendezett.  Magassága 13 m.

A Diadalív mögött egy park kezdődik, melynek közepén áll Kisinyov katedrálisa. A „Krisztus születése” templom Kisinyov egyik legfontosabb műemlék együttese. A késő klasszicista templom és a hozzá tartozó harangtorony 1830-1836 között Avraam Melnyikov neves építész vezetésével épült fel, felszentelésére 1840-ben került sor.

Krisztus születése templom és a Diadalív Fotó: a szerző

A parabolikus kupola 13 m széles, 12 ablakos, így jól elárasztja fénnyel a teret. A belső falak és boltívek festményei  bibliai és evangéliumi témákat tartalmaznak.

A Stefan cel Mare út másik oldalán sorakoznak a szocialista-realista stílusban épült fontos középületek, éles kontrasztot képezve a történelmi városmaggal:

A parkkal szemben, az út jobb oldalán található az Állami Opera és Balett 1980-ban elkészült érdekes épülete.

Továbbhaladva az út bal oldalán a Moldáv Parlament nyitott könyv alakú épülete. Az épület az 1980-as években épült, és eredetileg a Kommunista Párt Központi Bizottságának székhelye volt.

A parlamenttel szemben áll a Köztársasági Elnök hivatalának toronyháza. Az épület igen modern, az 1980-as évek legvégére készült el, eredetileg a Moldáv Parlament épületének szánták. Elnöki hivatalnak kicsit érdekes, bár kétségkívül tekintélyparancsoló épület.

A Moldáv Kormány épülete nem tűnik túl izgalmasnak: tipikus 70-es évekbeli  szovjet kocka-irodaház benyomását kelti. Érdekessége, hogy 1964-ben épült, messze megelőzve korát, hiszen akkor egy ilyen épület nagyon modernnek számított.

Egy hatalmas tér sarkán áll a város jelképe, Stefan cel Mare szobra, méltó emléket állítva a moldáv fejedelemség legnagyobb uralkodójának. Magyarországhoz hasonlóan Moldova is a kereszténység védelmezője volt a török korban.és  Stefan cel Mare több sikeres hadjáratot vezetett a hódító oszmánok ellen, minden nagyobb siker után egy-egy kolostort alapított (ezért található oly sok kolostor az országban).

A szobrot 1927-ben emelték – a fejedelem születésének 470.  évfordulóján -, azóta a város egyik jelképe lett. Alexandru Plămădeală  készítette. Talapzatánál  nemzeti ünnepeken  koszorúznak, és ez a  színhelye a magas szintű hivatalos  politikusi látogatásoknak.

A Moldovai Nemzeti Múzeum épülete 1837-ben épült. Kezdetben Városháza, 1842-től fiúgimnázium, és 1983 óta múzeum. Az ország főleg modern kori történelmét dolgozza fel. Maga az épület, ahol elhelyezték, szép, de a gyűjtemény nem különösebben érdekes.

A sugárútnak ezzel véget ér az igazán érdekes része, az út további részén a Műszaki Egyetem, a Gyógyszerészet-tudományi Egyetem és a Magyar Nagykövetség található.

A sugárút utolsó szakaszát már érdektelen, jellegtelen épületek alkotják, végül az út egy nagy körforgalomban végződik. A 3,4 km-es út végét a Piata Dimitre Cantemir (Dimitre Cantemir tér) zárja, mögötte a „Szaljut-ház” képezi az út fizikai lezárását.

Néprajzi és Természettudományi Múzeum

Természetesen nem csak a Stefan cel Mare sugárúton vannak látnivalók. Kisinyovnak két igazán érdekes múzeuma van, az egyik a Történeti Múzeum, illetve a Néprajzi és Természettudományi Múzeum. Ez utóbbinak az épülete is elég érdekes, az építész közép-Ázsiában tanult, ezért az épülethez ottani motívumokat használt fel. Mindkét múzeum a Kormányépület mögötti területen található.

Történeti Múzeum

Ugyanitt több egyetemi épület is van, valamint itt található Kisinyov egyik jelképe, a régi víztorony. Sajnos az épület elég romos állapotban van, de tervek vannak a felújítására.

A Strada Ismailon található az Eternitate emlékmű, mely a II. világháborúban elesett katonák, illetve a dnyesztermenti háborúban 1991-93 között elhunyt katonáknak állít emléket.  Az emlékmű-komplexum elég nagy területen terül el, központi eleme a második világháborús emlékmű, mely 5 db puskatust formáz, ami egyrészt utalás a háború öt évére (a Szovjetuniónak ugye 1941-1945 között zajlott a háború). illetve a puskatusok vörös színe miatt a vörös csillagra.

Ezen kívül szobrok, síremlékek, örökláng alkotja a komplexumot, hátsó részében pedig egy egész katonai temető található.

Hasonló jellegű emlékmű a Riscani városrészben található Afganisztáni Háború Emlékműve, mely a Bulevardul Moscova vég felé található egy kis parkos részen. A közelben található Műszaki Egyetem kertjében kisebb szoborpark tekinthető meg teljesen ingyen.

Az 1858-ban Luka Zauskevics közreműködésével épített Szent Tiron Tódor Vértanú templom képeit Pável Piszkarjov festette.

Kisinyov legrégibb épülete a Mazarakiev-templom, 1752-ben épült. Nevét Vaszilij Mozarak bojárról kapta, aki adományaival járult hozzá  a templom felépítéséhez. Ikonosztáza néhány különösen szép képet tartogat a látogatóknak.

A központtól kissé messzebb, egy kisvárosi utcában található a Puskin emlékmúzeum. A nagy orosz költő 1820-23 között itt töltötte száműzetése nagyobb részét, és itt kezdte el írni híres művét, az Anyegint.  Kevésbé ismert tény, hogy Puskin rajzolt is; itt hátrahagyott rajzait féltve őrzik, és a helyi színházak mind a mai napig felhasználják, ha egy Puskin darabot színre visznek.

A Puskin-háztól függetlenül is érdemes egy rövid séta erejéig ellátogatni az óvárosba, melynek neve nem annyira a régi épületekre utal, hanem arra, hogy a nagy városrendezések ezt a részt elkerülték, így a terület megőrizte régies úthálózatát. Ironikus módon már-már falusias jellege van; girbe-gurba földutak, kertes házak, alig egy karnyújtásnyira a 2x2 sávos, nyüzsgő Stefan cel Mare sugárúttól.

A város külső részei már nem bővelkednek ennyire látnivalókban, ám egy-egy érdekes épület a városhatár közelében is előfordulhat, csak nyitott szemmel kell járni.

Ilyen a Városkapu a város délkeleti, Botanica városrészében. Az egész nem más, mint két hatalmas panelház, melyek lépcsőzetesen emelkednek egymás-, és a közöttük elhaladó út felé. Mivel azonban ez Kisinyov egyik jelképe, így nem hagyhatjuk ki, még annak ellenére sem, hogy olyan nagyon messzire nem tudtunk elsétálni tőle, hogy az egészet úgy rendesen átlássuk.

A két épület azért itt épült fel, mert itt érkezik be Kisinyovba a főút a repülőtérről.

A városkapunál, a Botanica városrészben található a városi állatkert, illetve itt található az egész kerület névadója, a botanikus kert is.

A város közelében található néhány érdekesebb falu, ahova érdemes ellátogatni. Cricova néhány kilométerre található a város határától, és borászatáról híres: a Cricovai Borászat rendelkezik a világ második legnagyobb, nagyjából 150 km-es borospince-rendszerével (a legnagyobb egyébként a szintén moldovai  Milesti Micii), mely azon kívül, hogy hatalmas borospince-rendszerrel rendelkezik, egy igen komoly gyűjteményt tudhat magáénak.

Többek közt Hermann Göring magán-borgyűjteménye is itt maradt a második világháború végén, így a pincészet valódi ritkaságokkal is büszkélkedhet. A cricovai bor egyébként igen jó minőségű, akkor is érdemes venni egy palackkal, ha az embernek nincs ideje kimenni a borászatba.

Vadul lui Voda 8 km-re található Kisinyovtól, a Dnyeszter partján; a fővárosiak ide járnak strandolni a meleg nyári napokon. Ha elfáradtunk Kisinyov felfedezésében, egy napot itt is el lehet pihengetni.

Összességében azt tudom javasolni, hogy aki teheti, és nyitott az újdonságokra, az látogasson el Moldovába, és azon belül is Kisinyovba! A moldávok általában nagyon barátságos, és segítőkész emberek, de idegennyelvtudással nem állnak valami jól. Az oroszt mindenki beszéli, így aki még tanult oroszul, és emlékszik is rá, az elboldogulhat. Angolul a fiatalabb generációt érdemes megszólítani.

Csuti János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!