Utazó

2015.12.01. 12:45

Bari és környéke maga az igazi mediterrán hangulat

Hála a fapados járatoknak, ma már másfél órás repülőúttal, viszonylag olcsón eljuthatunk az olasz csizma sarkához.

Szarka Evelin

A Bariba érkezők nagy része egy rövid városi séta után továbbindul az Adria déli részének felfedezésére: a monumentális cseppkőbarlangok, a száradó ruhák alatt kanyargó sikátorok, a vadregényes partvidék, a kalózok és a muszlim hódítás ellen épített erődök és őrtornyok változatos kikapcsolódást ígérnek.

Hangulatos bari házak a jellegzetes apró erkélyekkel

Bari és környéke maga a történelem. Tiszta, rendezett utcáinak, elegáns sétányainak és a helyi olajbogyóból, mandulából és citrusfélékből készített ínyencségeknek köszönhetően ideális célpont egy túl rohanós nyaraláshoz.

Bari kikötője már a bizánci időkben is jelentős forgalmat bonyolított nyugat és kelet között, ma fontos kereskedelmi központ, de innen indulnak a kirándulóhajók is török és görög földre. Bár van egy kellemes strandja, az ide látogatók a román stílusban épült San Sabino-katedrálist és a San Nicola-bazilikát keresik fel elsőként: utóbbi megkapóan díszített altemplomában őrzik Myrai Szent Miklós, a város védőszentjének ereklyéjét. Stauf II. Frigyes normann alapokra emelt erődje, a Castello Svevo időszaki kiállításoknak ad helyet, a gyújtogatás áldozatául vált, majd újraépített Petruzzelli Színházban pedig világhírű színészek, opera- és balett-eladóművészek fellépéseire válthatunk jegyet. Az óváros labirintusából a Murattiano negyed gondosan megtervezett rácsos utcahálózatában nézelődve a 19. századi paloták aljában megbúvó luxusmárkák üzleteire bukkanhatunk.

A több mint 300 ezer lakosú város a fasizmus időszakában az ipar mellett egyeteme révén az oktatás központjává is vált. A környéken járva szinte minden településen valamilyen érdekességbe botlunk, ezért nehéz kiragadni közülük párat, amellyel kicsit közelebbről is megismerkedhetünk.

Érdemes egy rövid kitérőt tenni a Sforzák idején virágzó Ostuniba, amely a Fehér város elnevezést a kikötő fölé magasodó óváros meszelt falú házairól kapta: az egyedi portékáikat áruló dél-olasz kézműveseknek is helyet adó pár tízezres kisváros már kora tavasszal megtelik élettel, a nyári hónapokban pedig megnégyszereződik a lakossága.

Isten hozott Aprajafalván! – Alberobello trullói a gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtanak

Építészetileg kétségkívül Alberobello a legvarázslatosabb: az Aprajafalvára hasonlító, kúpos tetővel ellátott kis építményekből álló utcácskákban augusztusban óriási tömeg hömpölyög. A habarcs és fa tartószerkezet nélkül, kőből felhúzott házak ötlete egy leleményes gróf fejéből pattant ki. Mivel a nemes nem kívánt adót fizetni a nápolyi királynak a birtokain álló építmények után, olyan otthonokat terveztetett a parasztokkal, amelyek könnyen lebonthatók a behajtók érkezése előtt, és játszva újraépíthetők a távozásuk után. A vidék évszázadokkal ezelőtt nemcsak számos menekültnek adott otthont, hanem hosszú időn át betyárok tanyája is volt. A trullókat a 20. század elején műemlékvédelem alá helyezték, ma a világörökség részei, bár közülük sok vendéglátóhelyként, boltként vagy turistaszállásként üzemel.

A sziklák között megbújó strandon heverészve Polignano a Mare városában gyönyörködhetünk
Fotó: Szarka Evelin

Ha pedig Adria, nem maradhat el a megmártózás a hűs habokban. A már a görög és római időkben is lakott Polignano a Mare a tenger fölé nyúló sziklákra épült, a meredek partfalról páratlan kilátás nyílik a szikrázó vízre. Bár elbűvölő kis város középkori sikátorokkal, az utcán ráérősen üldögélő árusokkal, mégsem kellemes hangulata miatt látogatják legtöbben. Polignano ugyanis egy szurdokban működő strandról híres,melyhez hajmeresztő lépcsőzéssel juthatunk el. Megéri leereszkedni a partra, mert a strandon nemcsak fürdőzni lehet, hanem lélegzetelállító képeket készíteni a fölé magasodó városról és a kis öbölben megbújó barlangokról, amelyeket akár gyalog, a vízben gázolva is megközelíthetünk.

A henger- vagy négyszög alaprajzú trulli egyediségét az épület csúcsán elhelyezett zárókő és a tetőre festett ősi motívumok adják. Ezek eredete máig nem tisztázott: a változatos formákat és alakzatokat vizsgálva egyesek egy feledésbe merült misztikus szimbólumrendszerről beszélnek, míg mások szerint ezek az egyedi jelzések ház- számként szolgáltak.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!