Utazó

2015.08.18. 09:25

Tenger helyett Velencei-tó - A retró strandok helyén kulturált és modern létesítményeket találunk

A hetvenes éveket idéző viaszosvászon terítőknek, kék-piros fém vízibicikliknek és szocreál épületeknek lassan végleg befellegzett Közép-Európa egyik legszebb taván: a „modernülés” elérte a Velencei-tavat is – egy cseppet sem hátrányára.

Lovász Lilla

Már csupán egy-két, kissé romos panelszálloda és étterem szellemjárta épülete emlékeztet a régmúltra, amikor dohányfüst lengte be a vendéglátóhelyek fülledt, enyhén hurkaszagú levegőjét, a hatvanas–hetvenes évek hangulata pedig a tókörnyéket. A lepukkant kocsmákat, strandokat ízlésesen berendezett vendéglők és kimondottan higiénikus érzetet keltő, igazi „nyugati” plázsok váltották fel. És persze az étlapok is gazdagodtak, nem csak hurka–kolbász–koviubi–sör szerepel a menün: a vonalaikat féltők például salátaözönből válogathatnak, az alkoholos italok terén ínyencségre vágyókat pedig számos csábító koktél kényezteti.

Velence Korzó tavaly nyitotta meg kapuit, idén nyárra azonban már olyan népszerű lett, mintha mindig is ebbéli pompájában várta volna a turistákat. A fehér homokkal beszórt partszakasz a csinos, csíkos napernyőkkel igazán gusztusos látvány távolról is, közelről pedig szinte tengerparti hangulat keríti hatalmába az embert. (Már csak a pálmafák hiányoznak – de: nehogy...!) A strand mögötti, modern épületegyüttesben és annak közelében éttermek, kávézók, koktélozók és üzletek várják a korzózókat, a part pedig a maga hosszasan sekély vízszintjével a gyerekes családoknak is tökéletes megoldás. Ráadásul nincs strandbelépő és a parkolás is ingyenes.Ám nem csupán hasat barnítani lehet a Velencei-tónál, látnivalókban is bővelkedik a környék. Agárdon a természetkedvelők, az irodalmi, kulturális élményekre vágyók is megtalálhatják a maguk szórakozását. A település nyugati végénél a Chernel István Madárvárta minden hétvégén a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit: a tó izgalmas madárvilágáról, a hazai madárgyűrűzés történetéről szívesen mesélnek a házigazdák a betérő vendégnek. A magaslesről gyönyörű panoráma tárul az érdeklődők elé: a madárrezervátum nádasokkal tarkított képe, háttérben a Velencei-hegységgel. Egy távcső segítségével pedig a tó kócsagjainak, gémjeinek, és más madarainak magánéletébe is beleshetünk.

Neves írónk, Gárdonyi Géza szülőházába – ugyancsak Agárdon – minden irodalomkedvelőnek érdemes ellátogatnia. Az emlékház egymásba nyitott szobáiban az író életének dokumentumai, fényképei és emléktárgyai kaptak helyet, a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett lakrészek hűen idézik az egykori Nádasdy-birtok uradalmi cselédségének életét.

Az emlékháztól nem messze az agárdi termálfürdő gyógyvizében fájós tagjait kúrálhatja a látogató – az Egri csillagok írója is bizonyára ezt tette volna.

A hadi emlékek iránt érdeklődőket a pákozdi Mészeg-hegyen lévő katonai emlékpark várja. A hegy lábánál rendezik meg minden év szeptemberében a pákozdi csatát: lovas huszárok látványos bemutatói vonzzák messze földről is a közönséget. Maga az emlékpark állandó hadtörténeti kiállításokkal, több más mellett második világháborús lövészárokrendszerrel és a békefenntartók munkáját bemutató tárlattal várja az érdeklődőket.

Sukorót is érdemes útba ejteni egy-egy tó körüli kirándulás alkalmával. A református templomban rendezték meg annak idején az 1848-as pákozdi csata előestéjének haditanácsát Móga tábornok vezetésével; ma pedig nyaranta orgonahangversenyeknek ad otthont a templom.

Érdemes mindehhez kerékpárra pattanni, és úgy körbejárni a tavat. A nemrégiben átadott, a tavat teljes egészében körbeérő bicikliút érinti a tó településeinek mindegyikét. Aki pedig elfáradt, olyan patinás helyeken pihenhet, mint a Vadkacsa, a tókörnyék egykori híres fogadójának, turistaházának épülete, amelyet idén felújítottak s kerékpáros pihenőhellyé alakítottak.

Kiváló alkalom egy kis tó körüli kerekezésre a Fejér Megyei Hírlap szeptember 5-ei jótékonysági bringatúrája, ahol egy beteg, Velencén élő kisgyermeknek és családjának segíthet mindenki, aki nyeregbe ül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!