A nagyok, az éhesek és a fekete lovak - A 49. Kékszalag Erste World Nagydíj esélyesei

2017. június 30., 16:51 forrás: Vitorlázás Magazin
komment
A jövő hét nagy eseménye a Balatonon a csütörtökön rajtoló Kékszalag. Az esélyesek számba vétele még mindig kissé bizonytalan elmélkedés. Vannak ugyan tisztán látható, győzelemre vagy az élmezőnybe törekvő csapatok, de még tőlük is láthatunk majd meglepő dolgokat júliusban. A még mindig rejtve készülőkről vagy az esetleg külföldről érkezőkről nem is szólva!
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Szöveg: Ruják István, Fotó: Novák Mária, Török Brigi, Kollmann András, VM Archív

Mindazok alapján, ami most tudható kezdjük hát a címvédővel, a rekordtartóval, az Évadnyitó győztesével és így tovább! Csapat és hajóneveket mondani egyik-másik esetben ilyenkor még értelmetlen, hiszen mindent átírhat egy-egy érkező izmos szponzori szerződés. Az igazán ismert nevek úgyis a kormányosoké, skippereké.

Litkey Farkas

A tizenkétszeres győztes a tavaly bevált Décision 35 típusú katamaránjával áll rajthoz. Nem számolt be fergeteges újításokról. Ami újdonságnak hathat a hajóján, az már tavaly is megvolt, éppen csak nem használták az akkor adott időjárásban.

Farkiék ugyanis két orrsudárszerű valamit kreáltak a katamarán testére, éppen csak azok hátrafelé mutatnak, és a hajóhoz szabott különleges méretű óriás, jóval a hajó tükre mögé érő reacher behúzására és állítására szolgál. Nyilvánvalóan akkor hasznos ez az egyébként a katamarán sebessége miatt nagyon laposra szabott vitorla, amikor a szél gyenge.

Emellett a Litkey-csapat fegyvere vezetőjének türelmes habitusa, hatalmas tapasztalata, és nem utolsó sorban a hosszú évek és hátrányból menetrendszerűen kivívott győzelmekkel az ellenfelek lelkébe égetett mumus volta hozhatja meg újra a győzelmet.

Józsa Márton

A kétszeres győztes rekordtartó katamarán a Fifty-Fifty fedélzetén a Wild Joe-n is edződött csapattal sok szempontból nagyobb esélyesnek is tekinthető, mint Litkeyék.

A hajó mérsékelt és friss szélben bizonyítottan nagyon gyors, a legénység pedig talán mindegyik ellenfélnél összeszokottabb. Ezeknél a nagysebességű hajóknál ez kiemelkedően fontos szempont az esélyesség latolgatásakor. A különleges kétárbócos katamaránba szülőhelyén a Pauger Carbon műhelyében a hagyományos uszonyok helyére különleges a hajótesteket jó szélben emelő – de a vízből ki nem emelő – C folilokkal látták el, amely tovább növelheti a Fifty amúgy sem kis sebességpotenciálját. A Fifty-Fifty idei felkészüléséről lásd külön cikkünket Kékszalag-összeállításunkban!

Rauschenberger Miklós

Az Évadnyitót már megnyerte idén az Extreme 40-essel vitorlázó csapat, és szeretnének a Kékszalagon is az élen érkezni Füredre. A hajóra természetesen különleges vitorlázat készül az idei versenyre, lévén Rausch a Quantum Sails magyarországi képviselője.

Az Extreme 40 alapvetően nem tavi hajótípus, de már nem egyszer bizonyította sebességpotenciálját, a kormányosa pedig kiemelkedő képességeit. Őt vagy egy évtizede erősen hajtja a Kékszalag-győzelem vágya. Korábban a Principessa Liberával járt többször is a győzelem közelében, most másodszor próbál katamaránnal az élre kerülni.

Kaiser Kristóf

Az ő csapata is tavaly importálta az Extreme 40-es katamaránt, és mivel sok időt töltenek vízen, látványosan fejlődnek. Az ilyen hajók esetében kiemelkedő fontosságú a csapat tudása és összeszokottsága a sebesség felépítéséhez és fenntartásához.

Kristóféknak is lesznek új vitorláik, illetve a hajótest tartószerkezetén változtattak, amitől jobb élességet várnak kreuzban. Folynak a tesztek, majd meglátjuk mire jutnak. Az Extreme Sailing Team felkészüléséről is külön cikket olvashatnak Kékszalag-összeállításunkban.

Vándor Róbert

A Rubik becenévre hallgató Vándor Robi hosszú évek óta igyekszik katamaránjaival győzelemre törni a Kékszalagon. A Fifty-Fifty rekordmenete idején a GPS-mérések tanusága szerint az ő csapata produkálta a legnagyobb sebességet, és nem utolsó sorban ők tartják a Kenese–Keszthely rekordot is.

Az ő hajójuk egy GC 32-es katamarán. Ez emelőuszonyos, vagyis kellő felhajtó erő esetén a szél alatti hajótestet szárnyashajó módjára is a víz felszíne fölé emelő ívelt uszonnyal vitorlázó kéttestű. Ám ha a felhajtó erő kevés, a teljes terjedelmében víz alá merülő uszony ellenállása nagyobb a hagyományosnál, vagyis fékezi a hajót. Ezért volt már olyan verseny, amikor Rubikék inkább hagyományos egyenes uszonnyal vitorláztak. Nyilvánvalóan most is meghatározó lesz a várható időjárás abban, hogy milyen konfigurációt választanak.

Paulovits Dénes

Tavaly a rajtra megépült és vízre szállt, majd a verseny előestéjén a lecsapó vihar miatt a kikötőben elszabadult és a mólót átrepülve össze is tört a Fifty-Fiftyt is megalkotó Pauger műhely új hajója, amely szintén egy kétárbócos katamarán. Elődjénél 3 lábbal rövidebb, de szélesebb és könnyebb, így akár sokkal gyorsabb is lehet. Az elmondottakból következően természetesen újra rendbe téve, teljes pompájában ott lesz a rajtnál.

Az egyetlen, nagy hátránya az összeszokott, gyakorlott csapat hiánya lehet. Ez persze nem kis hátrány, de Paulovits Dini akárhogy is képes jó eredményre. Emlékezetes ugye a régi eset, amikor a Batman Forever Hetvenessel úgy rajtoltak jobbcsapáson, hogy a másik oldalon Pomucz István még javában terminálozta a léoldali vantnikat…

Egytestűek

Az egytestű hajóknak, még a Liberáknak sincs sok esélyük a modern katamaránok ellen. Elméletileg nagyon gyenge szélben vannak olyan vitorlás irányok, amelyeken gyorsabbak lehetnek többtestű ellenfeleiknél. Ilyenkor jobb manőverezőképességüknek, könnyebb irányváltásaiknak, a billenthetőségből eredő jobb indulóképességüknek köszönhetően szerezhetnek némi előnyt. De annak kicsi a valószínűsége, hogy az időjárás és a szélirányok a verseny egész ideje alatt a kezükre dolgozzanak. Magunk közt szólva elég borzasztó flautés Kékszalag lenne az!

Mindenestre ott lesz most is a rajtvonalon a három tó bajnoka, Király Zsolt és a Raffica csapata. Ők egyébként 2011-ben a Boden-tavon bizonyították a fent leírtak lehetségességét, amikor elkenték a többtestűek száját…

Külföldiek

A határon túlról is bárki érkezhet esélyes hajóval. Az biztosnak tűnik, hogy újra itt lesz a 2015-ös Kékszalag-győztes svájci Safram csapat Rodolphe Gautier vezetésével. De hogy az akkori hajójukkal vagy valami egészen mással jönnek-e, és ki lesz a kormányos, azt majd meglátjuk.

Egyéb külföldi csapatok vagy külföldről magyarok által bérelt hajóval érkezők, köztük akár világmenők megjelenése is lehetséges. Hiszen versenyzett már a Kékszalagon mindkét Hagara, Mitch Booth vagy éppen a 2011-ben győztes Roland Gabler.

Fekete lovak

Ebbe a csoportba tartozik bárki… Egy fekete lóról hallani: Törökbálinton a 11M OD osztályból vagy a tengeri charterversenyekről ismert Czap Zoltán csapata épít egy különleges kétárbócos (egymás mögötti árbócokkal a középső testen) szárnyas trimaránt, amelynek sebességéhez nagy reményt fűznek. Egyelőre azonban abban kell reménykedniük, hogy elkészüljenek és legyen legalább pár napjuk arra, hogy kipróbálják és megtanulják a sosem látott megoldásokkal épülő különleges hajó megvitorlázását.

De hát az ilyen törekvések adják a Kékszalag savát-borsát, a Kékszalag sokszínűségének leglátványosabb elemeit.

Kötelező a hirdetési engedély!

Fontos információ lehet a Kékszalag verseny minden indulója számára, hogy hirdetési engedélyt kell kérnie mindenkinek, akinek szponzorok nevei olvashatók vagy logói láthatók a hajóján. Az engedély kiadása ingyenes, de kötelező! A Magyar Vitorlás Szövetség közleményben tudatta a honlapján, hogy minden résztvevőnek, aki szponzorok neveit vagy logóit tűnteti fel hajóján a Kékszalagon, annak hirdetési engedélyt kell kérnie. Az MVSz reklámviselési szabályzatában a World Sailing – lánykori nevén Nemzetközi Vitorlás Szövetség – szabályzatához igazodik. Ennek megfelelően, ha valaki versenyen reklámot visel, a reklámviselési engedélyét a nevezéskor be kell mutatnia. Ennek hiányban esetleg később a versenyből kizárással szembesülhet. Az engedélykérelemhez szükséges nyomtatvány letölthető az MVSz honlapról. A reklámviselési engedély díját az MVSz elnöksége évekkel ezelőtt eltörölte, és ez idén sem változott.

Forrás

2017. június 30., 16:51 forrás: Vitorlázás Magazin

Hozzászólások