Vonyarcvashegy

2016.11.19. 15:38

Akkor jó, ha magyaros - Kolbásztöltők versenyeztek Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy - Különleges ízesítésű - például citromos, mandulás, petrezselyemes - kolbászok is készültek a szombati, immár kilencedik megrendezett kolbásztöltő versenyen. Ám a Benke László olimpiai bajnok mesterszakács vezette zsűri tetszését a hagyományos, magyaros ízesítésű húskészítmények nyerték el.

Keszey Ágnes

Egy híján harminc csapat versengett a kilencedik alkalommal megrendezett Vonyarcvashegyi Kolbásztöltő versenyen. A program idénre kinőtte a korábbi helyszínt, az iskola udvarát, így szombaton a Rendezvénytéren felállított sátrakban gyúrták, fűszerezték, töltötték, majd sütötték a kolbászt a versenyzők.

– Nemzetközi a verseny: van osztrák és szlovákiai csapatunk is, s az ország számos területéről jöttek. Nagyon sok a visszajáró csoport, de jöttek újak is – mondta el lapunknak Zsinkó Lajos, a programot szervező Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület társelnöke.

A verseny közben harmonikamuzsika – no meg forralt bor, s sok asztalnál pálinka fokozta a hangulatot. Délután műsorok, koncertek szórakoztatták a résztvevőket- közben pedig a zsűri kóstolta a kolbászokat. A bírálók tányérjára került citromos, mandulás, mogyorós, petrezselymes, gombás ízesítésű is, de hagyományos ízvilágú is szép számmal.

– Ara szeretném kérni a versenyzőket és a következő évben jövőket, hogy a hagyományok megőrzésével készítsék el ezeket az ételeket. Kis hazánkban is sok változata van: tesznek vagy nem tesznek köménymagot, fokhagymát vagy borsot bele – meg kell gondolni, hogyan készítik – javasolta a zsűri elnöke, Benke László olimpiai bajnok mesterszakács. Ő például pályafutása során találkozott kolbászban kakukkfűvel, fehérborssal, szegfűszeggel- de ezek használatát sem javasolja. Ám elárulta, mi a titka a a jó kolbásznak.

– Figyelni kell, hogy gyönyörű szép legyen: színe olyan legyen, mint felbőszült bikának vére. Tűzpiros, enyhén csípős, kellően befűszerezett, ízletes legyen. Kellő mennyiségű só legyen benne. Ha friss sütéssel készül a kolbász, akkor vigyázni kell ezzel, de ha tartósítani akarjuk – füstöljük, szárazkolbászt készítünk –  több sót kell beletenni. A győztes kolbászok ízletesek voltak, szépen, egyenletesen voltak megsütve, nem volt nyers a közepük. Esztétikusan voltak tálalva. Ne tegyük egymásra a sült kolbászt és a káposztát – sorolta a tapasztalatokat, tanácsokat Benke László.

A versenyen első lett a Vaddisznók-Borbarátok, második a Gyenesdiási Nyugdíjasklub, harmadik a zalaegerszegi rendőrök Mindent bele! csapata, s több különdíjat is kiérdemeltek a legjobb kolbászokat készítő csapatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!