Vonyarcvashegy

2015.07.07. 16:57

Ezúttal sem sikerült alpolgármestert választani Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy - Az önkormányzati választások óta nem sikerült alpolgármestert választani a településen. A polgármester a következő ülésen is javaslatot tesz a személyére.

Szabó Judit

Több alkalommal került már a vonyarcvashegyi képviselő-testület elé az alpolgármester-választásról szóló napirendi pont, legutóbb a napokban megtartott ülésen.

– Minden alkalommal Zsinkó Lajost, a korábbi alpolgármestert javasoltam, aki az előző négy évben is sokat tett a településért. A 7 tagú testületből négyen nemmel szavaztak a személyére. Azt a javaslatot sem fogadták el, hogy két alpolgármesterről szavazzunk: a polgármester, valamint az ellenszavazattal élők jelöltjéről – vázolta a helyzetet Péter Károly polgármester.

Szeptemberben ismét napirendre kerül a kérdés. A településen alpolgármester híján is meg tudják oldani a polgármester helyettesítését. A szervezeti és működési szabályzatban rögzítették: ha a település vezetője akadályoztatva van feladata ellátásában vagy távolléte esetén a mindenkori korelnök képviselő helyettesíti. Az önkormányzati törvény szerint ugyanakkor minden településen kötelező alpolgármestert választani, mégpedig az alakuló vagy az azt követő ülésen. Számos példa van azonban arra, hogy konszenzus híján nem tudnak eleget tenni a törvényi előírásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!