2014.08.24. 21:40
Bazitai pogácsa - Zsűrizés után mindenkit kínáltak
Zalaegerszeg-Bazita – Finom pogácsákat tudnak sütni a bazitaiak, ezt nem először bizonyították be vasárnap.
A városrészben ismét megtartották a pogácsafesztivált. A Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára szervezésében lezajlott vasárnapi programok során már kora délutántól érkeztek az érdeklődők az óvoda udvarába, ahol a gyerekeknek pontgyűjtő versenyt szerveztek, továbbá különféle népi játékokkal, madárkiállítással fogadták az érkezőket.
Képünkön Kovács Sándorné és lánya, Krisztina, akik tízféle pogácsát sütöttek, a legtöbbet. Mellettük Sándor Dénes György, a zsűri elnöke kóstolgatja a finom falatokat. Fotó: A szerző
Délután többek között a Griff Bábszínház szórakoztatta a gyerekeket, és az óvodások is felléptek, továbbá Horváth Károly népzenész, az Akvamarin együttes moderntánc bemutatója kínált lehetőséget a kikapcsolódásra.
A bazitai asszonyok ezúttal több mint tizennégyféle pogácsát sütöttek, amelyek közül a zsűri különféle szempontokat figyelembe véve jutalmazta a kiválasztottakat.