Zalaegerszeg

2017.02.16. 15:36

27 év legnagyobb költségvetéséről

Zalaegerszeg – Az önkormányzati közgyűlés múlt héten több mint 24 milliárd forint főösszeggel megszavazta a megyeszékhely 2017-es költségvetését.

Hajdu Péter

Ez az elmúlt 27 év legnagyobb főösszegét jelenti, hangzott el csütörtökön azon a sajtótájékoztatón, amelyet e témával kapcsolatosan tartottak az önkormányzat FIDESZ frakcióvezető-helyettesei, a gazdasági bizottság elnöke Bali Zoltán és a műszaki bizottság elnöke, Dékány Endre. Ezt a tényt fontos mérföldkőnek tartják, elsősorban azért, mert a korábban beharangozott fejlesztési ígéretek valósággá válhatnak. Emlékeztettek, ellenzéki képviselők szerint a saját bevételi oldalt alul tervezték.

Mint elhangzott, ezzel szemben csak azt tartják nagyon fontosnak, hogy az önkormányzatnak a saját bevételeihez kell igazítania a kiadásait. Ugyanis a központi alrendszerekből átvett, és az uniós támogatások nélküli költségvetésnek stabilnak kell lenni, a működési bevételeknek fedezni kell a kiadásokat. Módosítást, szerkezeti változtatást tettek szükségessé olyan központi intézkedések, mint a minimálbér 15 százalékos, illetve a garantált bérminimum 25 százalékos emelése. Ezek mintegy 277 millió forint többletkiadást jelentettek. Az idei évre a város 4,2 milliárd forint iparűzési adót tervezett, építményadóból 950 milliót, továbbá 310 millió forint értékű ingatlaneladást terveznek. A képviselők a tervezett bevételek mellett szóltak az idei várható működési kiadások és a műszaki fejlesztések fontosabb tételeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!