Zalaegerszeg

2016.05.30. 15:56

A gospel zalai ünnepe

Zalaegerszeg -Vadonatúj zenei programmal jelentkezik a Városi Vegyeskar a legközelebbi koncertjén, amelynek hallgatásakor könnyen megérthetjük, miért olyan életvidámak a színes bőrű énekesek templomi dalai.

Arany Horváth Zsuzsa

- Akkor fogott meg bennünket a gospel hangulata, amikor tavaly Borbély Richárddal együtt énekeltünk. A kórus újra meghívta, ő szívesen vette, így a június 5-én, vasárnap este hat órakor a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben esedékes hangversenyünk eltér a tőlünk megszokottól, spirituálé és gospel műveket fogunk előadni - mondta a vegyeskar karnagya, Kovács Kata, akinek a lelkesedése előrevetítette a zenei együttlét hangulatát. - De velünk lesz a színpadon a Happy Singers is, hiszen a kvartett is gospellel kezdte a pályafutását.

A zalaegerszegi Városi Vegyeskar. Legközelebbi koncertjén - vasárnap - vadonatúj zenei programmal jelentkezik az együttes Fotó: Zalaegerszegi Városi Vegyeskar

Vendégként lép fel továbbá a győri Stummer Márton Jazz Quartett is, amely 2015 októberében alakult. A győri formáció érdekessége, hogy a zalaegerszegi Sebestyén Patrik trombitál a csapattal, mivel ő éppen a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetében tanul klasszikus zenét.

- A zenekar klasszikus zenei hangzást ötvöz a jazz világával - folytatta Kovács Kata. - Így helyet kap az improvizáció is. A zalaegerszegi koncerten ismert jazz standardek hangzanak el. Bár a zenekar csak féléves, már készült velük profi koncertfelvétel is a vámosszabadi zenekápolnában.

A repertoárt Kovács Kata gyűjtötte össze, hogy itt Zalában is megszólalhasson a stílus, hangulat.

- Ezt a feketék tudják legjobban, de most mi is megpróbálkozunk vele. Az előadásmód annyira magával ragadó, mi máris nagyon szeretjük.

Különleges műsorhoz különleges fellépő ruha dukál, hogy végül melyik, az legyen meglepetés.

A jelenleg negyvenfős Városi Vegyeskar évente kétszer tart nagykoncertet, a karácsonyin kívül az évadzáró számít „nagy bulinak”. A legidősebb tagjuk 77 éves, a legfiatalabb 28 esztendős. Maga a kórus jövőre lesz hatvanéves, erre oratórikus koncerttel készülnek.

De előbb még előttük áll a június végi isztriai turné, amelyhez csatlakozik a zalaegerszegi fúvószenekar is. A négynapos zenei fesztiválra elkíséri őket Borbély Richárd. A zenei barátság kötelez.

Címkék#kórus#Zene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!