Zalaegerszeg

2016.05.19. 14:52

A jövőnek építik - Közel 40 milliárdból létesítenek járműipari tesztpályát Zalaegerszegen

Zalaegerszeg – Közel 40 milliárd forintból járműipari tesztpálya épül a megyeszékhelyen. A beruházás 2017 legvégére valósulhat meg, és a tervek szerint több mint 350 munkahelyet teremt.

Varga Lívia

A fejlesztést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a Műegyetemen tartott Jövő autói című konferencián, a részletekről pedig Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester számolt be nem sokkal később rendkívüli sajtótájékoztatón.

– Orbán Viktor miniszterelnök úr kevéssel dél után hívott, és közölte velem a jó hírt, hogy meghallgatta régi kérésemet, és lobbitevékenységemnek köszönhetően Zalaegerszeg most egy olyan egyedülálló lehetőséget kap, amely hosszú évtizedekre meghatározza a város fejlődését – hangsúlyozta Vigh László. – A következő időszakban ugyanis Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű beruházása valósul meg nálunk, amihez hasonló Magyarország 500 kilométeres körzetében nincs.

A politikus hozzátette: a tesztpálya köré „egy külön kisváros épül benzinkutakkal, éttermekkel, szálláshelyekkel és egyéb kiszolgáló létesítményekkel", lehetővé téve, hogy a térségben működő járműgyártók „hetekre, hónapokra, évekre ideköltözve" tesztelhessék járműveiket. S a program idevonzza a magasan kvalifikált műszaki szakembereket is.

– Óriási lehetőséget kapott most Zalaegerszeg, amely révén nemcsak a város és a megye, hanem az ország is fejlődik, erősödik – szögezte le Balaicz Zoltán a 2015 ősze óta formálódó tervről. – Hazánk ugyanis a járműgyártás mellett a fejlesztésben is szeretne élen járni. Ehhez nagyban hozzájárul ez a tesztpálya, amely egyedülálló lesz Európában, ugyanis a többi hasonló létesítménnyel szemben nemcsak hagyományos, hanem önjáró, tehát vezető nélküli járműveket is tudnak tesztelni rajta.

Zalaegerszeg a 35 milliárd forintos állami forráshoz 3,1 milliárdot tesz hozzá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) rendelkezésére álló 11,2 milliárdból, s 250 hektáros területet biztosít, tájékoztatott a polgármester. Jelezte: a beruházás 2017 végére valósulhat meg, s közvetlenül és közvetve 350-360 magasan kvalifikált munkaerőnek biztosít állást. A tesztpálya hatással lesz a megye oktatási rendszerére is: hatalmas lehetőséget jelent a szakiskolai képzés és a műszaki felsőoktatás, a Pannon Egyetem zalaegerszegi duális mechatronikai mérnökképzése számára, amely járműipari, logisztikai, és tesztmérnöki ágakkal bővülhet, és a térség műszaki képzésének központjává válhat. A kutatás-fejlesztés és az innováció terén együttműködő partner a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is.

A helyszín kiválasztásakor, mondta Balaicz Zoltán, számos érv szólt Zalaegerszeg mellett, többek között az, hogy a várost körbeveszik azok a szlovéniai, ausztriai, szlovákiai és hazai autóipari gyárak, amelyek majd itt végzik tesztjeiket. Továbbá a megyeszékhelynek közvetlen vasúti összeköttetése van a koperi kikötővel, s a közelben van a sármelléki repülőtér is.

A polgármester jelezte: a beruházás felgyorsítja a Modern Városok Program keretében tervezett infrastrukturális fejlesztéseket, azaz az M9-es megépülését és az M7-es gyorsforgalmi úton való elérését.

A tesztpálya az önkormányzat és a helyi szakképző iskolák és felsőoktatási intézmények részvételével, állami felügyelet alatt működik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!