Zalaegerszeg

2015.10.01. 15:32

A megszépült aulát is felavatták az Izsák egészségnapján

Zalaegerszeg - A hagyományos egészség és sportnapok megnyitója keretében avatták fel csütörtökön a felújított aulát a csácsi Izsák-iskolában.

Magyar Hajnalka

Gyenese Napsugár, Gál Regina és Ruzsicska Dorka a kiállításon (Fotó: Pezzetta Umberto)

Az oktatási intézmény központi tere mintegy 800 ezer forintból újult meg, az önkormányzati támogatás mellett a CSIZ Egyesület és sok szülői társadalmi munka tette lehetővé a korszerűsítést. Megújult a színpad és a világítás, valamint a textilburkolat egyaránt. Az avatáson Herkliné Ebedli Gyöngyi igazgató köszöntőjét követően Balaicz Zoltán polgármester, valamint Takács László, az iskolatanács elnöke szólt a fejlesztésről, továbbá az iskolában zajló programokról.

Szerda óta ugyanis a sport és az egészség jegyében telnek a napok. Jól sikerült véradás nyitotta a rendezvényfüzért, az osztályok egymással vetélkedve verbuválták a véradókat a szülők, testvérek, szomszédok soraiból. A győztes osztály moziba mehet. A háromnapos program fő témája a zöldségek és gyümölcsök művészetben való megjelenése, maguk a gyerekek is ötletes kompozíciókat – állatokat, virágokat, dekorációkat – állítottak össze az alapanyagokból. Az első osztályosok emlékfát ültettek, s az egészséges ételek bemutatója, kóstolója sem maradt el. Csütörtökön a szilvás sütemények voltak napirenden, ma pedig diós és szőlős remekek érkeznek az otthoni konyhákból. A sportprogramban 2015 méteres futás, íjászat, focibajnokság is szerepel egyebek mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!