Zalaegerszeg

2015.11.26. 17:44

A romák helyzetéről

Zalaegerszeg - Az előző testülettől megörökölt súlyos pénzügyi gondok miatt az egerszegi Roma Nemzetiségi Önkormányzat új vezetése igen nehéz évet tud maga mögött, hangzott el az RNÖ csütörtöki rendezvényén.

Magyar Hajnalka

Egyebek mellett erre is kitért Horváth Aladár, a roma önkormányzat elnöke, amikor a közmeghallgatást megelőzően az elmúlt év összegzésére kértük.

-  A költségvetésünket zárolták, így sajnos idén mind a gyermekek táboroztatása, mind a roma nap elmaradt - említette. - Nagy örömünkre szolgált azonban, hogy a város 130 éves jubileuma tiszteletére színvonalas országos roma szépségversenyt és bált tudtunk szervezni.

Zalaegerszegen a legutóbbi népszámlálás alkalmából 430-an regisztrálták magukat romaként, de a valós létszám több mint ezerre tehető. Közülük sokan küzdenek rezsifizetési nehézségekkel, akár 500-600 ezer forintos elmaradás is előfordulhat - taglalta az elnök. Huszonöt főnek azonban sikerült bekapcsolódnia egy napokon belül induló családi programba, ami sokat könnyít a tartozásukon.

- Tudnia kell azonban a népemnek, hogy nem csak várni kell a segítséget, tenni is kell érte, elsősorban munkával - mondta az elnök.

Eredményesnek bizonyult az elmúlt év a korhatár felettiek általános iskolai felzárkóztatásában. Összesen 45-en folytatták tanulmányaikat. Közülük 12-en sikerrel fejezték be a 8. osztályt, így újabb képzési lehetőségek nyílnak meg előttük, sőt, nyolcan már el is tudtak helyezkedni. Mindemellett élelmiszerbolti, adatrögzítői, növénytermesztői képzésekkel is segítették a romák boldogulását.

Az előrelépés főbb irányait a jövő évben is a munkavállalásban, az oktatásban, a szociális felzárkóztatásban, az egészségügyi helyzet javításában és a hagyományok ápolásában látja Horváth Aladár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!