Zalaegerszeg

2015.06.30. 15:42

Az orvos, aki elmosta a halált - Semmelweis nap, kitüntetésekkel

Zalaegerszeg - Július elseje Semmelweis Ignác, az anyák megmentője születésnapja, ez alkalomból ünnepelt kedden a Zala Megyei Kórház.

Magyar Hajnalka

Az összejövetelnek a városi hangversenyterem adott otthont, ahol Semmelweis Ignác életéből hangzottak el szemelvények, majd dr. Lengyel Györgyi,  az EMMI közigazgatási államtitkára tartott beszédet. Elmondta, nem lehet megilletődöttség nélkül szólni a zseniális orvosról, aki csak egy évszázaddal világraszóló felfedezése után kapta meg az illő elismerést. Kitért Semmelweis Ignác regénybe illő személyiségére, aki egyszerre volt szigorú tanító, de emberséges orvos, akihez bátran fordulhatott az utca embere, s aki, a fertőtlenítő kézmosás jelentőségének felfedezésével a szó betű szerinti értelmében  elmosta a halált. A mód, ahogy Semmelweist kollégái Bécsben kezelték, egyike az orvostudomány legsötétebb fejezeteinek, ami miatt Európában fiatal anyák ezreinek kellett életük virágában  elpusztulniuk – hangsúlyozta dr. Lengyel Györgyi.

Az államtitkár ezt követően a magyar társadalom egészségügyi állapotáról szólt, kiemelve, a várható élettartam hazánkban  az elmúlt 15 évben 3,3 évvel meghosszabbodott. Javultak a halálozási  mutatók, nemzetközi összehasonlításban a lemaradásunk ha lassan is, de csökken. A népegészségügyi intézkedések hatására  csökkent a dohányosok aránya, a „csipsz-adó” hatálya alá eső termékek fogyasztása 25-30 százalékkal  visszaszorult. Csökkent az emlődaganat miatti halálozás,  a heveny infarktus ellátásában pedig a fejlett országok adatait közelítjük. Az államtitkár  további tervekről szólt, és felsorolta  azon  intézkedéseket,   amelyek a honi egészségügy állapotának javítását célozzák.

A zeneiskola vonósötösének fellépését követően dr. Halász Gabriella, a Zala Megyei Kórház főigazgatója mondott beszédet.  Semmelweis Ignácról  elmondta,  ő  a legismertebb magyar orvos, szobra ott áll Chicagóban, a világ tíz legjelentősebb orvosa között, Pasteur és Röntgen társaságában. Az egerszegi kórházat 1848-ban, Semmelweis korában alapították – mondotta. Az azóta végbement változás fényévnyi, de a hivatás fő értékei – a segítőkészség, az empátia, a tudásvágy, az emberek és az élet tisztelete – nem változtak. Szólt a kórházban zajló, 5,5 milliárd forint értékű beruházás hatásairól, majd megkezdődött a kitüntetések átadása. Bejelentették, hogy dr. Gelencsér Éva, a belgyógyászat főorvosa életművéért a fővárosi ünnepségen vehetett át Miniszteri Elismerő Oklevelet. A Kórházi Emlékplakett kitüntetést idén két kollektíva kapta meg, az MRI labor, valamint a Központi Gyógyszertár asszisztensei. A Zala Megyei Kórházért oklevelet nyolcan érdemelték ki: dr. Béli László, dr. med. habil Gasztonyi Beáta, Olasz Erzsébet, dr. Péter József, dr. Somogyi Rita, Szabó Lászlóné, dr. Szalai Zoltán és dr. Tehenes Sándor.   Főigazgatói dicséretet  14 fő kapott,  s további elismerések, nívódíjak, kinevezések találtak gazdára. A kitüntetettek nevében dr. Gasztonyi Beáta főorvos mondott köszönetet.

SEMMELWEIS NAP

K I T Ü N T E T É S E K

2015.

 

MINISZTÉRIUMI KITÜNTETÉS – „MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL”

Dr. Gelencsér Éva főorvos Belgyógyászat

 

KÓRHÁZI EMLÉKPLAKETT

 

MRI Labor asszisztensi kollektívája

Cytosztatikus Labor (Központi Gyógyszertár) asszisztensi kollektívája

 

 

ZALA MEGYEI KÓRHÁZÉRT OKLEVÉL

 

Dr. Béli László                                        ov. főorvos             Urológia

Dr .med. Habil Gasztonyi Beáta Ph.D      ov. főorvos             II. Belgyógyászat

Olasz Erzsébet                                        vezető ápoló          Intenzív Osztály

Dr. Péter József                                       ov. főorvos             Fül-orr-gégészet

Dr. Somogyi Rita                                    főorvos                   Radiológia

Szabó Lászlóné                                       ápolónő                   Urológia

Dr. Szalai Zoltán                                     mb.ov.főorvos       Kp.Műtő-Traumatológia

Dr. Tehenes Sándor                                ov. főorvos             Pulmonológia

 

FŐIGAZGATÓI DICSÉRŐ OKLEVÉL

 

Ács Attila                                  betegkísérő                       Kardiológiai Rehab.

Dr. Beledi Ágnes                      adjunktus                          Szívsebészet

Dr. Beregszászi Andrea           adjunktus                          Gyermek Osztály

Dériné Bogár Ildikó                 asszisztens                        Gyermek Osztály

Erdélyiné Lakatos Edina         részlegvezető ápolónő    Pszichiátria

Gergye Andrea                         gyógytornász                    Fizioterápia

Dr. Kenéz András                     főorvos                              Kardiológia

Kondorné Partin Teréz            asszisztens                        Szemészet

Kóborné Jakabfi Zsuzsanna   írnok                                  Kardiológia

Papp Lászlóné                          asszisztens                        Fizioterápia

Pintér Attila                               betegkísérő                       Pulmonológia

Radics Tibor                             főelőadó                            Beszerzés-Készletgazd.

Dr. Rizó Magdolna                   főorvos                              Radiológia

Zsák Erzsébet                           felnőtt szakápoló             II. Belgyógyászat

 

MINŐSÉGÜGY TERÜLETÉN VÉGZETT MUNKÁÉRT

 

Doktor Hajnalka                                     vezető ápoló          Pulmonológia

Dr. Vernarelli Francesco                       szakorvos               Ortopédia

 

 

MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) ELISMERŐ OKLEVÉL

 

Kálmán Zsuzsanna                   analitikus                          Központi Laboratórium

 

 

NÍVÓ DÍJAK

Orvosi kategória

Dr. Fischer Tünde

„Hemokultúrából tumordiagnózis?

A Streeptococcus bovis/gallolyticus szerepe a

colorectalis karcinóma kialakulásában” című pályamunka

 

Dr. Herr Gyula

„A jéghegy csúcsa: multiplex faggyúmirigy-eredetű bőrtumor

coloncarcinomában. Muir-Torre-szindróma” című pályamunka

 

 

Szakdolgozói kategória

 

Kalamár-Birinyi Edit

„Posztoperatív sebfertőzések okai és megelőzésének lehetőségei” című pályamunka

 

 

FŐTANÁCSOSI CÍM

 

Havlik Károly                                         főmérnök

 

 

KINEVEZÉSEK

 

FŐORVOSI KINEVEZÉSEK

 

Dr. Bolf Zsuzsanna                                            Kardiológia

Dr. Csike Margit                                                Kardiológiai Rehabilitáció

 

ADJUNKTUSI KINEVEZÉSEK

 

Dr. Hartwig Marianna                                        Genetikai Laboratórium

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!