Zalaegerszeg

2014.12.18. 18:00

Balaicz Zoltán Zalaegerszeg költségvetéséről, a problémákról és a megoldásokról

A jövő évi költségvetés tervezése előtt előbb ezt az esztendőt kell sikeresen lezárni. Nehéz időszak előtt áll Zalaegerszeg, ám optimistán tekinthetünk a jövőbe, összegzett Balaicz Zoltán polgármester, aki az új esztendő közeledtével a város pénzügyi helyzetéről adott tájékoztatást.

Munkatársunktól

Az új közgyűlés és a városvezetés nyolc hete tette le az esküt. Aki új szerepbe, pozícióba kerül, igyekszik megtartani az elődök örökségéből mindazt, amit jónak ítél, és természetesen a maga elképzelései szerint lát munkához. Balaicz Zoltán polgármester arról is nyilatkozott, milyen elgondolások mentén kezdett dolgozni az új grémium.

– Az önkormányzati választásokon kapott támogatottság, bizalom óriási megtiszteltetést jelent, ugyanakkor felelősséget is, amit megfelelő hozzáállással, szerénységgel, emberközeli stílussal, alázattal meg is kell szolgálnunk. Ehhez arra is szükség van, hogy az új csapatnak mindig minden tagja őszintén beszéljen a zalaegerszegiekkel. Tiszta lappal szeretnénk indulni, ezért az új kezdet személyi változásokkal is jár, a következő év elejével pedig néhány önkormányzati cégnél is lesz változás, továbbá a polgármesteri hivatal szervezete is átalakul. Zalaegerszeg mindig is a béke szigetének számított Magyarországon, ezért kezdetektől arra törekedtünk, hogy a várost érintő legfontosabb stratégiai kérdésekben az ellenzékkel együttműködésben hozzuk meg a döntéseket. A közgyűlési patkóban ülők egymást nem ellenségnek, hanem nemes ellenfélnek tekintik, akik pártpolitikai hovatartozástól függetlenül minden helyi polgár érdekében dolgoznak. Összefogást csak így teremthetünk. Biztató, hogy az első közgyűléseken, tárgyalásokon, bizottsági üléseken kompromisszumkész, konszenzuskereső hangulat uralkodott. Lényeges, hogy a közgyűlés reális, elérhető célokat tűzött ki.

– A legkényesebb, de a legfontosabb kérdés mindig a pénz, hiszen határokat szabhat a terveknek. Milyen a város gazdasági, pénzügyi helyzete?

– Az új költségvetés megtervezéséhez előbb sikeresen le kell zárnunk ezt az esztendőt. Zalaegerszeg az elmúlt időszakban alapvetően kedvező pozíciót foglalhatott el a 23 megyei jogú város között: felelősen gazdálkodtak a mindenkori vezetők, így a helyi terhek sem voltak nagyok, a város csak a helyi iparűzési adóbevételre támaszkodott. Zalaegerszegnek nem volt olyan működési hitele, amelyet az önkormányzati adósságrendezés során átvehetett volna az állam, és a fejlesztési hitel is mindössze 2,1 milliárd forintot tett ki. Bizonyára a gondos gazdálkodásnak is köszönhető, hogy a kormány tavaly 800 millió, idén pedig 1,3 milliárd forint kiegészítő támogatást nyújtott Zalaegerszegnek. A 2014-es esztendőt ennek ellenére nehézségekkel zárjuk. Ez évre eredetileg 4 milliárd forint helyi iparűzési adóbevételt prognosztizált az előző közgyűlés által elfogadott költségvetés, ám valójában csak 3,25 milliárd forinttal számolhatunk. Ennek egyrészt oka, hogy az egyik legnagyobb munkaadónál korábban bekövetkezett leépítés most jelentkezett a helyi iparűzési adóbevételnél. Emellett a vártnál kevesebb a bevétel gépjárműadóból, ingatlan értékesítésből és a rossz nyár miatt az AquaCity üzemeltetéséből is. E tételekből így a várt 4,5 milliárd forint helyett 3,6 milliárd folyik be, ami 845 millió forinttal kevesebb az előirányzottnál. Ezt nyilván kezelni kell: közel 500 millió forint tartalék bevonásával a nagyobbik részt kipótoltuk, a maradék 353 millió forint hiányt pedig úgy kezeljük, hogy elhagyjuk a kötelezettségvállalással még nem terhelt beruházásokat, elhalasztunk bizonyos fejlesztéseket, felújításokat. Ha nehézségek árán is, de a 2014-es év rendben lesz.

Balaicz Zoltán: – A város jövője érdekében minden zalaegerszegi polgártól és vállalkozótól türelmet és megértést, közös gondolkodást és összefogást kérek (Fotó: Archív/Katona Tibor)

– Az új év újabb kihívásokat hoz. Mire számíthat a város jövőre?

– Alapjaiban kell átgondolnunk a programunkat, fejlesztési elképzeléseinket, és azt is őszintén el kell mondanunk a zalaegerszegi polgároknak, hogy a város pénzügyi helyzetének konszolidációja érdekében bizonyos elképzeléseink megvalósítását szükséges későbbi időpontra halasztani. Zalaegerszeg egyébként az egyetlen megyei jogú város a 23 közül, ahol csak helyi iparűzési adó van. Mind a 22 másik városban van emellett építményadó, 9 helyen telekadó, sőt, további 3 városban magánszemélyeket terhelő kommunális adó is. Ezért, ha nem kapnánk újabb központi kormányzati támogatást, akkor 1,8 milliárd forint hiánnyal kellene szembenéznünk a 2014-es évhez viszonyítva. Nem kell persze automatikusan bázisnak tekinteni ezt az esztendőt, hiszen számos idei tétellel jövőre nem kell kalkulálnunk. Az összeg nagyságrendjének érzékeltetése érdekében jelzem, hogy az önkormányzat összes önként vállalt (például színházat, bábszínházat, sportot, fesztiválokat, médiumokat, felsőoktatást, ösztöndíjakat, egyesületeket, városrészeket érintő) kiadása 1,2 milliárd forintot tesz ki, vagyis, ha mindent elhagynánk, akkor is maradna megoldandó probléma. Szerencsére lesz kiegészítő kormányzati támogatás, de ettől függetlenül gondoskodnunk kell arról, hogy hosszú távon a maga lábán is megálljon a város költségvetése. A képviselőket és a frakciókat minderről részletesen tájékoztattam és egyeztettünk a szükséges lépésekről, így az önkormányzati cégek gazdálkodásának áttekintéséről, az önkormányzati intézmények kiadásának csökkentéséről, hivatali szakosztályok és bizottságok kereteinek szűkítéséről, önként vállalt feladatok és támogatások csökkentéséről, illetve új bevételi lehetőségek megvizsgálásáról a többi megyei jogú város gyakorlata alapján. Tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos lépések nem lesznek népszerűek, de szükség van az irányváltásra, hogy Zalaegerszeg ne szakadjon le végleg. Nyilván növelni kell az iparűzési adóbevételeket is, ehhez a gazdaságot kell fejleszteni, vagyis új munkahelyeket kell teremteni. E szempontból két pozitívumot mindenképpen megemlíthetek. Egyrészt jövő nyárig várhatóan ezer új munkahely jön létre Zalaegerszegen. Az északi ipari parkban már elkészült a Zalaco Zrt. új, 1 milliárd forintos gyáregysége, ami 50 új munkahelyet jelent. Ugyancsak az északi ipari parkban, jövő nyárra megépül az Edelmann nyomdaipari cég csarnoka, ez a 4,5 milliárd forintos beruházás 100 új munkahelyet hoz, akárcsak az ADA cég matracgyártó üzeme, mely 1 milliárd forintos beruházásnak a déli ipari park ad otthont. A Ganzeg Kft. a tervek szerint jövőre 150 új munkahelyet teremt a városban. Örömteli, hogy a Flextronics International Kft. törekvései is célt értek, a következő hónapokban ennek 600 fős bővítés lesz a következménye. A 600 fő 20 százaléka szellemi munkaerő (mérnökök, logisztikusok, közgazdászok), 20 százaléka szakképzett munkaerő (technikusok, szakmunkások), 60 százaléka pedig betanított munkás lesz. E fejlesztések pozitívumai azonban majd csak a 2016-os esztendő helyi iparűzési adóbevételeiben mutatkoznak meg. Óriási lehetőséget jelent, hogy a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban Zalaegerszeg 11,2 milliárd forintot költhet el. A kormány megszabta, hogy ennek az összegnek legalább 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani, ám Zalaegerszeg ennél nagyobb arányban gondolkodik. Ennek keretében az északi ipari parkban egy Mechatronikai és Gépipari Parkot hozunk létre, illetve egy Logisztikai Kiválósági Központot. A programnak része a helyi termelők támogatása, termálkertészet és agráripari park kialakítása, különös hangsúllyal a zalai termékekre.

– Mivel csábíthatnak cégeket a városba?

– A Dunántúlon csak nálunk van 350 hektárnyi egybefüggő ipari park és a mi befektetés-ösztönző programunk nyújtja a legtöbb szolgáltatást és kedvezményt – mindez esélyt ad arra, hogy nagyobb befektető érkezzen a városba. Javítani kell persze a város megközelíthetőségét is. Nem csak a város-, illetve megyehatáron túlról jövő cégeket szeretnénk segíteni persze, hanem a magyar tulajdonú, zalaegerszegi mikro-, kis- és középvállalkozásokat is, külön önkormányzati kamattámogatási rendszer biztosításával. Át kell gondolnunk az Első Egerszegi Hitel Zrt. jövőjét is. A korábbi vezetés létrehozta a Gazdasági Szenátust, ám a testület nem lett reprezentatív, kissé ki is üresedett. Ezért a szenátus helyett konkrét tartalommal bíró együttműködési megállapodást kötünk a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával (már közvetlen képviselete van a gazdasági bizottságban), a Vállalkozók és Munkaadók Szövetségével, valamint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal.

– A nehézségeket és megoldási lehetőségeket látva valóban optimista?

– Összességében optimista vagyok: ha sikerül rendezni a 2014-es év hiányát, ha 2015-re konszolidáljuk a költségvetést és 2016-ra jelentkeznek az új források, újra stabil lehet a város helyzete. Nehéz időszak előtt állunk, a város jövője érdekében minden zalaegerszegi polgártól és vállalkozótól türelmet és megértést, közös gondolkodást és összefogást kérek. Tudom, hogy nekem, mint két hónapja hivatalban lévő polgármesternek most különös felelősségem van. Azt is tudom, hogy minden képviselőtársam pontosan látja a helyzetet és korrekt módon áll a feladatok elé. Zalaegerszeg polgárai pedig mindig is képesek voltak az összefogásra. Mindezek ismeretében, a nehézségek ellenére is, pozitívan tekinthetünk a jövőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!