Zalaegerszeg

2016.09.08. 19:20

Életmódváltást is jelent a konyhakert

Karcagról indult a kezdeményezés 2012-ben. A zöldségek, gyümölcsök, dísznövények összhangját mutatja a kert, és a látványukat erősíti a szépen gondozott gyep is.

Arany Gábor

Kálmán István mezőgazdasági szaktanácsadó fogalmazta meg ezt, amikor csütörtök reggel vizitált Remy Martin Újhegyi utcai családi házánál. E napokban ugyanis a Legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program második szemléje zajlik a zalai megyeszékhelyen. Az első, nyár eleji vizit után most méri fel a zsűri az őszig elért fejlődést.

Nos, az eredmény ez esetben meggyőző volt, a szakember külön is kiemelte a paradicsomok minőségét, mert az időjárás ebben az évben nehéz feladat elé állította a kertészkedőket. Mint láthattuk, a paradicsom mellett nagyon szépen fejlett paprikát, sokféle gyümölcsöt és ritka dísznövényeket, örökzöldeket gondoz feleségével Remy Martin, aki elmondta, napi több óra elfoglaltságot ad a kert.

Balról: Tolvaj Márta, Kálmán István, Remy Martin és felesége, Csilla a tegnapi kertszemlén
Fotó: Pezzetta Umberto

Az eddig tapasztaltak alapján egyébként a zsűri a munkájukat elismerve jelölte kertjüket országos díjra is.

- Régen minden család életéhez hozzátartozott a veteményeskert, és most úgy látjuk, hogy megint egyre nagyobb az igény a helyben megtermelt, egészséges élelmiszerekre - fogalmazott Tolvaj Márta alpolgármester, aki részt vett a második kertszemlén. - A népi kertkultúra újraélesztése nemcsak az egészséges élelmiszerről szól, hanem az önellátás mellett életmódváltást is jelent - magyarázta. - A város ehhez oly módon is hozzájárul, hogy a már működő termelői piac szomszédságában megnyílik a helyi termelők és kézművesek vására, ahol megtalálhatók lesznek a helyben előállított termékek. Ezen túlmenően a falumúzeum fejlesztésének részeként tankert létesül, ahol a hagyományos népi kertkultúrát lehet megismerni - mondta.

A karcagi alpolgármester, Kovács Szilvia által 2012-ben meghirdetett versenyre idén a zalai megyeszékhelyen 11 pályázó - öt intézmény és hat magánszemély - jelentkezett. A zsűri a tapasztalatokat összegezve a hónap végén hirdet eredményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!