Zalaegerszeg

2016.02.29. 17:17

Ellopták a menórát a holokauszt-emlékműről - A hitközség már megtette a feljelentést

Zalaegerszeg - A 2005-ben emelt - kőtömbből és a deportálásra emlékeztető, bronz használati tárgyakból, ruhadarabokból álló - holokauszt-emlékművet ismét megrongálták.

Arany Horváth Zsuzsa

A kompozíció néhány fém alkotóelemét már több alkalommal lefűrészelték a tolvajok, a hét végén ismét eltűnt néhány eleme. Szerkesztőségünket Preisz József, a zsidó hitközség elöljárója értesítette, aki feljelentést is tett.

Preisz József a hiányzó bronztárgy helyét mutatja
Fotó: Pezzetta Umberto

A rendőrség szóvivője pedig az alábbiakról tájékoztatott: „február 28-án 16 óra 30 perckor a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, hogy Zalaegerszegen, a Göcseji úton lévő 'Zsidó emlékművet' ismeretlen elkövető megrongálta, letörte a réz gyertyatartót (menora) a márványoszlopról és eltulajdonította azt. A lopással 200 ezer forint kárt okozott. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kisebb értékre, vallási tisztelet tárgyára elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen indított eljárást."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!