Zalaegerszeg

2016.07.09. 08:01

Előzetesbe került a zalaegerszegi gyilkosság gyanúsítottja

Zalaegerszeg - Előzetes letartóztatásba került a Hock János utcai gyilkosság gyanúsítottja. A 30 éves férfit a megyeszékhelyen, a Széchenyi téren fogták el csütörtökön délután a rendőrök.

Arany Gábor

A megyei főügyészség  indítványa alapján a járásbíróság nyomozási bírója szombaton délelőtt harminc  napra előzetes letartóztatásba helyezte  a zalaegerszeg-pózvai  F.  Csabát.  A törvénnyel vagyon elleni bűncselekmények  miatt már többször  összeütközésbe  került férfi június 25-ére virradó éjjel  tört be az egyedül élő 67 éves nőhöz a Hock János  utcában.  F. Csaba a zajokra felébredő áldozatát fémtárggyal olyan súlyosan bántalmazta, hogy fejsérüléseibe a nő belehalt.  A  holttestére csak bő egy héttel később, július 3-án vasárnap találtak rá, miután szomszédai bejelentést tettek a rendőrségre, mert napok óta  nem látták,  a házából bűz áradt.

Fotó: Arany Gábor

Szombaton a férfit nagyobb  rendőri kísérettel hozták a bíróságra.  A folyosón  F.  Csaba többször  elsírta magát,  egyszer térdre is rogyott,  könyörgött, rosszul lett,  majd lassan megnyugodott, de állapota miatt egyszer a tárgyalóteremből is ki kellett hozni. Közben a családtagjai az épület  előtt  várták,  de hiába, mert a bírói  döntés  után F. Csabát  azonnal  átvitték a börtönbe az összekötő folyosón keresztül. Információnk szerint F. Csaba beismerő vallomást tett, azt még vizsgálják, hogy a férfi milyen értékeket vihetett magával a lakásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!