Zalaegerszeg

2016.11.17. 18:24

Fejlesztési tervek, összegek

Zalaegerszeg – A Széchenyi Programiroda az uniós pályázati lehetőségeket tartalmazó operatív programok végrehajtásának segítése érdekében folytatja a Közel a segítség című őszi konferenciasorozatával. A rendezvények zalai állomására tegnap került sor a városi díszteremben.

Hajdu Péter

Az előadások előtt dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott mondott köszöntőt, s kifejezte örömét, hogy sok nagy jelentőségű fejlesztési projekt indulhat el a közeljövőben a megyében. Ezek nemcsak az itt élők számára lesznek kedvező hatásúak, hanem az egész ország életére. Az egyik nagy fejlesztési terv, a megyeszékhely mellett felépítendő autóipari tesztpálya kapcsán kijelentette, a beruházás kapcsán az az egyik elvárás, hogy hosszú távon 0,3 százalékponttal növelje az egész magyar gazdaság teljesítményét.

Balaicz Zoltán polgármester a megyeszékhely gazdaságfejlesztéséről beszél: Több mint tíz cég jelezte jövőre vonatkozó fejlesztési terveit Fotó: Pezzetta Umberto

Balaicz Zoltán polgármester Zalaegerszeg gazdaságfejlesztéséről beszélt 2014-től napjainkig, és a jövőre vonatkozó tervekről is. A megyeszékhelyen a 2014-es 4,7 százalék helyett jelenleg 2,8 százalékosra csökkent a városban a munkanélküliségi ráta. Folyamatosan növekszik az iparűzési adóbevétel, s gyarapodik a városban az új munkahelyek száma. A jövő évre vonatkozóan több mint tíz olyan vállalkozást nevezett meg, amelyek beruházást és ezek révén további munkahelyek létrehozását tervezik. Például a Flextronics további 500 fős bővítést tervez, de ez a helyi munkaerőkínálatot már meghaladja. A város az esetleg távolabbról érkező dolgozók fogadását azzal segíti, hogy felújítja az egykori ZÁÉV munkásszállót. Valószínűleg összeér majd Zalaegerszeg és Bocfölde, ha felépül az ADA cég újabb üzemcsarnoka a déli városszélen, de az északi ipari parkban is számos új beruházás várható. Szólt a TOP program 16,8 milliárdos lehetőségeiről, és a Modern Városok Programja Zalaegerszegre vonatkozó terveiből is kiemelt néhányt. Elsősorban a várost az M7-essel összekötő kétszer két sávos gyorsforgalmi út tervét, amely nem a 76-os főút átalakításával, hanem kormányhatározat szerint egy teljesen új, déli nyomvonalon valósul meg, érintve a sármelléki repülőteret is. Mint mondta, ekkora nagyságrendű útépítés (160 milliárd forintról van szó) a megyében nem volt. Közölte, hogy a zalaegerszegi új városi uszoda 6,4 milliárdos beruházási tervét jövő héten tárgyalja a kormány, s a remények szerint 2017 első felében alapkő letételre kerülhet sor, akárcsak az alsóerdei sport és rekreációs központ esetében is.

Vigh László országgyűlési képviselő, a megyeszékhely mellé elképzelt járműipari tesztpálya megvalósításáért felelős miniszteri biztos elmondta, októberben megalakult az állami tulajdonú Zala Próba Kft., amely a tesztpálya működtetésére hivatott, továbbá elmondta, márkafüggetlen autóipari tesztpályát terveznek, aminek a műszaki tartalmához számos nemzetközi autóipari cég igényeit mérik fel.

Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke Zala megye TOP fejlesztési lehetőségeiről szólt, aminek során közel 23 milliárd forintos keretösszeggel gazdálkodhatnak. Kitért a nemrég elfogadott megyei foglalkoztatási paktumra is. Elmondta, nézete szerint a paktum biztosította 963 millió forintot nem az elsődleges munkaerő-piacon forgó aktív dolgozókra, hanem az inaktív rétegek aktivizálására kell fordítani.

Cseresnyés Péter államtitkár az ország és a megye munkaerő-piaci helyzetéről szólt, továbbá a Mura-program dél-zalai gazdaságfejlesztési tervét ismertette. Manninger Jenő országgyűlési képviselő, fejlesztésekért felelős miniszteri biztos térségünk útépítési terveiről szólt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!