Zalaegerszeg

2017.06.28. 18:47

Fejlődésre sarkall

ZALAEGERSZEG Az elmúlt időszak egyik leginkább fejlődésre sarkalló, leghatékonyabb önkormányzati költségvetése a jelenlegi.

Hajdu Péter

Dr. Tóth László frakcióvezető (Fidesz-KDNP) és Bali Zoltán, a gazdasági bizottság elnöke méltatta így a büdzsét, elsősorban azért, mert a 2. negyedévi módosítása után több ellenzéki kritika fogalmazódott meg. Reagálásként többek között elmondták, a pénzügyi stabilitást is szem előtt tartva annyi fejlesztés valósul meg, ami mellett az infrastruktúra karbantartására is marad forrás. A területi infrastrukturális fejlesztések 1,5 milliárdos tételével kapcsolatban elmondták, azt kizárólag utak, járdák felújítására használják fel 29 zalaegerszegi helyszínen, és csak a megvalósításig fektetik be állampapírokba.

Dr. Tóth László szerint ezzel 15-20 millió forinttal növelhetik a forrás értékét. A leendő McDrive étterem pláza parkolóban kijelölt helye többkörös tárgyalások nyomán alakult ki, s mint mondták, ez volt a legjobb megoldás, továbbá az így kieső 59 parkoló helyett 66-ot létesít a beruházó. A CSOK-os önkormányzati telkek a képviselők szerint nem a magas árak miatt nem keltek el, most piaci áron kínálva is vannak már érdeklődők. Arra a felvetésre, hogy a városháza és a sportcsarnok helyett miért nem társasházi lakásokat szigetelnek, a válasz lényege az, hogy utóbbit nem tennék lehetővé az állami támogatás feltételei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!