Zalaegerszeg

2016.02.22. 16:00

Harmath Sándor a tsz szervezési ellenállásról és a közös, máig tartó hatásáról

Zalaegerszeg – A Miért nem művelik a kertet? cikket olvassa éppen Harmath Sándor a Zalai Hírlapban, amikor megérkezek hozzá. – Látod, ez is a kommunizmus bűne, a parasztok téeszbe terelése az eredendő oka ennek is – mondja, miközben hellyel kínál.

Győrffy István

- Sütöttem egy kis hurkát, ezt majd megesszük később – teszi félre az edényt, miután szabadkozom, merthogy éppen az előbb ebédeltem. Visszatérve a cikkre, amiben a szegénységet és a gyermekéhezést összehozzák a kertek elgazosodásával oly módon, hogy az éhezés csökkenhetne ha ezekben önellátás történne. Ez azonban erősen vitatható, a miértekre a riport válaszol.  Viszont az nehezen megkérdőjelezhető, hogy a zártkertek tíz ezerszám történő elhagyásának valóban a parasztság kollektivizálása a közvetett kiváltó, sajnos máig ható oka. Erre visszaemlékezni jöttem el Harmath Sándorhoz. Pontosabban, arra kértem őt, mondja el, hogyan zajlott ötvenöt évvel ezelőtt a Salomvár melletti Cigányhegy gazdáinak ellenállása, mert, hogy az itt gazdálkodók az 1959/1960 telén zajló agitálásnak ellenszegültek. Nem írták alá a belépési nyilatkozatot, erre egy évvel később, 1961-ben viszont rákényszerültek. Lévén, én is ott gyermekeskedtem, a most kilencven éves, Zalaegerszegen élő Harmath Sándor apám korosztályába tartozott, (innét az engem tegező viszony) s bizony, már csak hárman élnek az akkori gazdák közül és csak Sándor bácsi az, aki megőrizte szellemi frissességét és örömmel vállalkozott a visszaemlékezésre.

- Álltam mint egy feszület minden munkában. Ha össze akarnám hasonlítani magunkat az akkori osztrák parasztokkal, legalább olyan eredményesek voltunk mint ők. Pedig kegyetlenül kemény adóval sújtottak bennünket. Nekünk tizenötezer forint volt a téesz szervezés előtt az évi összes adónk. Micsoda pénz volt ez! Akkoriban kétezer forint volt egy üsző. Éppen csak súroltuk földjeink területével a kulákká nyilvánítás alját, emiatt nem bántottak bennünket, sok munkával igaz, de azért szépen meg lehetett élni. Gyarapodtunk, építkeztünk. És mindez vesszen el? Belegondolni is borzasztó volt abba, hogy elvesznek mindenünket, ami az életet jelentette számunkra. Eljött a tél, és vele megérkeztek az agitátorok. Mi eltökéltük, mindegy ki mit tesz, nem írunk alá. Azt mondtuk az agitátoroknak, akik minden nap járták a házakat, hogy előbb megnézzük mire megy a közös, aztán, ha azt látjuk, ott jobb, mi is beállunk. Így teltek a hetek. Híre jött, hogy jönnek a gellénházi olajosok és majd ők bekényszerítenek bennünket – mondja Sándor bácsi, majd elmeséli, hogy a gellénháziak megérkezése reggelén megbeszélték az apjával, menjen el az erdőre, rakosgasson egy kis fát a szánra, s csak jóval ebéd után jöjjön haza, akkor, amikor az agitátorok már elmennek, mert, hogy neki kellett volna aláírni.

- Igen ám, de ők nem tágítottak. Az asszonyok kocsonya főzéshez készülődtek, én meg segítettem nekik, a disznóölő nagykésemmel fokhagymát pucoltam. Az újszülött fiam, a testvérével is a konyhában volt a kiságyban, mert itt volt jó meleg. Megjött az apám. Már kint is lesték, szinte letépték a szánról, s úgy hozták be a lakásba. Nyomogatták a kezébe a tollat: „Írjon alá!” kiabálták neki. A hangzavarra felsírtak a gyerekek, a konyha tele volt emberrel, apám tehetetlenül tiltakozott közöttük. Engem elöntött az indulat, kezemben a nagykéssel rájuk ordítottam, hogy aput engedjék el, mert nem állok jól magamért! Nem tudom hogyan nézhettem ki, milyen volt az ábrázatom, de olyan erőt éreztem magamban mint az oroszlán. Két perc sem telt el, kiürült a lakás. Aztán többet hozzánk nem jöttek – emlékszik vissza Harmath Sándor.

Salomváron megalakult a tsz, a cigányhegyi gazdák földjét betagosították a tsz parcelláiba, ők pedig jó messze, sok kilométerrel odébb kaptak csereföldet.

- A minőségével nem volt baj csak a távolsággal. Akkor még mindenki értett a földhöz, tudta hogyan kell alkalmazni a vetésforgót, mi kerül a krumpli, a kukorica után a következő évben a parcellába. Tudtuk hogyan kell ganajozni, hogyan kell gondozni a marhákat, a lovakat, a disznókat, a gyümölcsösöket. Hogyan kell megjavítani a kocsit, ha eltörött egy lőcs, mi a teendő ha felfújódott a tehén, vagy, hogy kiért kell szaladni ha egyéb baj van, tudtuk ki képes segíteni. Én például megtanultam még a kan disznót is kiherélni. A föld művelése igen komoly szakértelmet kíván, és magát a munkavégzés fortélyait, a helyes mozdulatokat is meg kell tanulni. Kaszálni, jól kapálni nem tud az, aki nem ebben nőtt fel. Nem úgy van az, hogy nesze itt egy darab föld és műveld. Főleg most, amikor a növényvédelem maga egy szakma, méreg drágák az anyagok, a szerszámok – mondja Sándor bácsi.

Várakozással és állandó feszültségben telt el az 1960-as év. A következő télen egy délelőtt, németfalui, közeli ismerős menyecske rohant Harmathékhoz. Sírva mondta el, hogy előző nap a férjét, s egy másik gazdát behívatták a tanácsházára, s onnét elvitték őket Egerszegre, nem jöttek haza azóta sem. Tudnának-e segíteni, van-e valakinek olyan ismerőse, akit meg lehetne kérni a közbenjárásra, rimánkodott. Kerítettek egy ilyen ismerőst, s elhatározták, hogy másnap reggel felkeresik Egerszegen. De, még aznap elment a hegyen egy autó, amiből rájuk kiabáltak, hogy holnap ide jönnek, s nehogy olyan történjen mint Németfaluban.

- Elmentem az egyik gazdával a reggeli vonattal Egerszegre, találkoztunk is az ismerőssel, de nem tudott segíteni. Az egyik németfalui lefogott két év börtönt kapott, az idősebbet úgy megverték, hogy félév múlva meghalt. Amikor haza értem anyám sírva mondta, hogy apám aláírt. A hegy tele volt agitátorokkal, rendőrök is voltak. Ne féljen anyám, amíg nekem lesz kenyerem addig maguknak is jut belőle, vigasztaltam – s a feltoluló emlékek hatására elsírja magát az idős férfi.

Aztán a még rosszabb következett. Látni kellett, hogy elhajtották a gyönyörű csikókat, a marhákat, csak egy tehén és a növendéke maradhatott. Elvették – pontosabban, ahogy akkoriban fogalmaztak, önként beadták – azt a földet, ami az életet jelentette. Magyarországon megszűnt az a tulajdon, amiből a családoknak meg kellett élni évezredek óta. Aminek minden négyzetcentiméterét gondozták, mert az életük, a jobb, vagy rossz sorsuk függött tőle. És lassan, mára egy generáció számára szűnt meg az a tudás, s felejtődtek el azok a fizikai, szerszám használati mesterfogások, ami nélkül a föld művelés teherré, fáradtsággá, haszontalan kínná válik

- Nyakban a nagyvilág! Szétfutottunk, a téeszben csak azok maradtak, akik nem tudtak, nem mertek elmenni a városokba dolgozni. Az ercsi cukorgyárban kaptam munkát. Négyünknek egy nap ezer mázsa cukorrépát kellett gombos villával megmozgatni. Sokfelé dolgoztam, nyugdíjba a Zala Bútorgyárból menetem. Alig vártam, hogy nyugdíjas legyek, hogy újra lehessenek lovaim. Eljött a rendszerváltás, kárpótlási jegyeket kaptam, rétet vásároltam. Tizennyolc állat állt hamarosan az istállóban, hízók az ólban, de az idő is eljárt közben. Négy fiam van, tíz unokám és az ötödik dédunokát várjuk. Csodálatos a családom. A fiaim karácsonyfa fenyőkel foglalkoznak. Szépen rendbetettük a cigányhegyi házat és az ott maradt birtokot is. Soha nem vettem föl kölcsönt. Mindig úgy gazdálkodtam a pénzemmel, bármilyen nehéz volt is, ha csak pár forintnak is, de maradni kellett minden hónapban. És azt tartom, ha a szél beviszi a kalapodat egy ügyvédi irodába, hagyd ott, többet nyersz ha nem mész be oda érte – mondja, és még egy nagyon fontos gondolatot tesz hozzá:

- Más, fontosabb megélhetési munka mellett nem lehet eredményesen földdel gazdálkodni, mert nem akkor tudsz ott dolgozni, amikor kell, hanem amikor az időd engedi. Az én korosztályom fiai, s mára főleg az ő gyermekeik azért távolodtak el a rájuk maradt zártkertektől, telkektől, mert számukra nem ez adja a megélhetést. Aki elnyomorodik, vagy meghal, annak a kertje elvadul. Más megveheti, de aki éhezik, vagy szegény, az miből tegye? Megélni nem tud belőle. Nulláról, beleszokás nélkül ebbe belefogni, igen sok pénz kell és ma a szemlélet is más. Ez már a gépek világa, pedig egy ló is csodákra képes a munkájával. És trágya nélkül nem lehet termelni, mert elhal a talajélet. A föld, állat, trágya körforgásból volt mindig is az aratás – mondja kilencven, ebben eltöltött évvel a háta mögött Harmat Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!