Zalaegerszeg

2015.02.04. 09:10

Március végére elkészül a szívsebészet épülete - Vigh László a kórházi építkezésen

Zalaegerszeg – Tartani tudják a határidőt, behozták a nyári csapadék okozta lemaradást a Zala Megyei Kórház új kardiológiai és szívsebészeti centrumának építői.

Magyar Hajnalka

Mindezt szerdán  reggel tudtuk meg, amikor Vigh  László országgyűlési képviselő bejelentés nélküli látogatásra érkezett az építkezésre. Mint elmondta, a valóságra volt kíváncsi, arra, milyen állapotokat talál, ha az építők nem készülhetnek fel a politikusok vizitjére.

– Természetesen azt is tudni szeretném,  hogy tarthatók-e a határidők az összesen mintegy 6 milliárd forint értékű beruházáson – mondja Vigh László. – Örömmel hallottam a szakemberektől, hogy sikerült behozni a nyári csapadék okozta lemaradást,     nem voltak ideálisak a körülmények, mintegy  70 napon akadályozta a munkát az eső.

Most pedig az olvadó hó miatt van locs-pocs. Mivel már a négyszintes épületben folynak a munkák, a hideg nem zavarja az építőket, ám a csapadék miatt a közművekkel nem tudnak a kívánt tempóban haladni. Így aztán száraz időre vágynak leginkább. Nagy a sürgölődés, kőműves, liftszerelő, vakoló, gépész, légtechnikus, szigetelő szakember dolgozik egymás munkáját kiegészítve, hogy csak néhány szakmát említsünk az épp műszakban lévő 15-ből.

– Pillanatnyilag mintegy 150 fő dolgozik az építkezésen, de ha belépnek a festők és a burkolók, 200-ra is felkúszhat a létszám – tudjuk meg  Bődi Sándortól, a Swietelsky főépítésvezetőjétől. –  Most végzünk az aljzatbetonozással,  zajlik a gipszkartonozás és az  elektromos gép- és  alapszerelés. Úgy tervezzük, hogy március végére átadjuk az új épületet, hogy már csak a hibajavítás és a próbaüzem legyen hátra.

Vigh László, dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató, Bődi Sándor és Szommer András,  a Zala Megyei Kórház gépészeti és villamossági osztályvezetője  a leendő szívsebészet szintjén 
Fotó: Ifj. Vigh László

Ezt követően átvonulnak a zöld épületbe, amit részlegesen már február közepén birtokba vehetnek. Építők és gyógyítók körforgása jellemzi e hónapokat, nem egyszerű kisakkozni az osztályok költöztetését, működését, hiszen minden mindennel összefügg.

Az építkezés jelen fázisában az új blokk első emelete a preferált munkaterület,  itt végeznek leghamarabb, hogy  berendezkedhessen  a központi sterilizáló, valamint a szívsebészeti osztály.

Az időjárásnak való kitettség legfeljebb még a homlokzat burkolásánál okozhat gondot, amihez a nedves technikák miatt – tőzeggyapot szigetelés és színvakolat – legalább plusz 5 fokos átlaghőmérsékletre volna szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!