Zalaegerszeg

2016.05.11. 18:53

Megújulóban a Pannon Tükör

Zalaegerszeg - Szerda délután közönségtalálkozó keretében mutatták be a megújult Pannon Tükör című kulturális folyóiratot.

Arany Horváth Zsuzsa

Mint arról korábban beszámoltunk, a 21. évfolyamában járó, Pék Pál alapította regionális művészeti periodika - amely széleskörű megyei és megyén és határon kívüli összefogás révén született meg - kiadója, a Cséby Géza elnökölte Pannon Írók Társasága új főszerkesztőt kért fel a lap működtetésére, miután Péntek Imre József Attila-díjas költő mandátuma 12 évnyi munkálkodás után lejárt.

Tóth Imre, Bellus Attila, Karáth Anita, Kaj Ádám és Kardos Ferenc Fotó: Pánczél Petra

A bemutatkozáson Kaj Ádám, a lap új vezetője megköszönte Péntek Imre munkáját, s leszögezte, bár új utakon, de a régi értékeket elismerve szeretnék a Pannon Tükör tekintélyét megtartani. A fiatal író és dramaturg szerkesztőtársai között találjuk Somogyi Zoltánt Keszthelyről, a többnyelvű Balazsek Dánielt, Szabó P. Katalint, a Doktoranduszok Országos Szövetsége tagját, dr. Kostyál László művészettörténészt, Turbuly Lilla költőt, kritikust és Király László Erkel-díjas zeneszerzőt. Az online főszerkesztői feladatokat Tóth Imre költő látja el.

A lapot kiadó írótársaság nevében Bubits Tünde zalaegerszegi tanár és Kardos Ferenc nagykanizsai könyvtárigazgató helyettes szólt, majd több szerző (Karáth Anita, Tóth Imre, Turbuly Lilla) és Bellus Attila színművész olvasott fel az idei második számban olvasható művekből.

A folyóiratot a dr. Hóbor Erzsébetből, Balogh Lászlóból és dr. Gyimesi Endréből álló szerkesztőbizottság is segíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!