Zalaegerszeg

2016.12.01. 19:25

Megújult az adománybolt

Zalaegerszeg - Friss festés illata, vakító fehérség fogadja a belépőket a Vöröskereszt megyeszékhelyi adományboltjában.

Arany Gábor

A helyiség megújulása fogvatartottaknak köszönhető. A karitatív szervezet megyei igazgatója, dr. Baracskai Józsefné és jogtanácsosa, dr. Tőke Alajos elmondta: a Vöröskereszt és a büntetés-végrehajtás országos vezetése között együttműködési megállapodás köttetett. Ennek keretében a fogvatartottak önkéntes jóvátételi munkában újították fel az adományboltot. Az árukészlet ki- és visszapakolása, valamint a nyílászárók és a helyiség teljes kifestése, a padozat, a világítás rendbetétele félmillió forint értékű munkát jelentett. Elmondták, a karitatív szervezet szakemberei egészségügyi előadást tartanak, elsősegély-nyújtási ismereteket oktatnak majd a fogvatartottak számára. Emellett segítenek a kapcsolattartásban, illetve támogatják a fogvatartottak családját is, amennyiben ez szükséges.

Baracskai Józsefné, Bogdán Ferenc, Tőke Alajos és Tóth István Jánosné Vöröskereszt megyei elnök a felújított adományboltban (Fotó: A szerző)

- Közel két héten át dolgoztunk négyen, van köztünk szakember, de főleg a szorgalom számított - árulta el Bogdán Ferenc. A kőműves végzettségű férfi igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy hasznosan töltse a börtönbeli időt, aminek bővében van, hiszen még három év vár rá a szabadulásáig. Rendszeresen dolgozik az intézeten belül és tagja a Rácson innen elnevezésű színjátszókörnek is, amely már több, sikeres fellépésen van túl.

Szépné Tóth Györgyi, a bv-intézet sajtófelelőse elmondta: jóvátételi munkára rendszeresen járnak a fogvatartottak. Régi a kapcsolatuk a városgazdálkodással, gyűjtöttek szemetet a polgárőrökkel közösen, dolgoztak az állatmenhelyen és a zsidó temetőben is, említett példákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!