Zalaegerszeg

2016.03.23. 12:29

Mennyire biztonságos város Zalaegerszeg? - Fiatalok véleménye és a rendőrség tanácsai

A CSR Hungary 2012-óta készít felméréseket az ország legélhetőbb városait keresve. Ebben a kutatásban rendre előkelő helyen végzett Zalaegerszeg, 2012-ben Szolnok mögött második helyezett lett.

Mikó-Baráth György

Itt a vizsgálóbizottság a KSH adatait, helyi fejlesztések számát, mértékét és személyes tapasztalatot vesz alapul. Ezek mellett egy élhető város egyik legfontosabb feltétele a közbiztonság. Az utóbbi idők sajnálatos eseményei is arra sarkalltak, hogy megkérdezzünk zalai fiatalokat, mennyire tartják biztonságosnak a megyeszékhely utcáit.

Több zalaegerszegi középiskolában tanuló fiatal lányt kérdeztünk. Az Ady Endre Gimnázium tanulója, Kalecz Eszter, valamint a Kölcsey Ferenc Gimnázium két diákja, Vida Veronika és Pusztai Petra is jelezték a közvilágítás problémáját, s azt, hogy a kevésbé belátható útszakaszokat, területeket kevésbé érzik biztonságosnak. Eszter a sötétben nem megy ki olyan bátran az utcára, Veronika igyekszik elkerülni a parkokat, Petra szerint pedig a közbiztonságot azzal lehet leginkább javítani, ha növelnék a rendőrök számát, s javítanak a közvilágításon. Azt is hozzáteszi: a lányoknak nem kellene egyedül sétálgatniuk éjszaka. A Deák Ferenc Szakközépiskolában tanuló Rózsás Kitti szintén a parkos, erdős területeket - Parkerdő, Vizslapark, Béke liget, Alsóerdő - említette, amikor azt kérdeztük, vannak-e olyan területek, amelyeket inkább jobb elkerülni.

Kalecz Eszter

Hasonló választ adott a deákos Németh Dóra, aki a buszállomás környékét és a Kovács Károly teret is problémás helyként említette. "A megoldás szerintem sokkal több járőr, minimum kettesével, nemcsak napközben", hallottuk tőle. Negatív tapasztalatáról számolt be Pusztai Petra: „Egy nyári este már éppen sötétedett, amikor az egyik barátnőmmel mentünk haza és a Vizslaparkban egy "kissé" ittas állapotban lévő középkorú férfi beszélt hozzánk, valamint egy ideig követett minket. Eléggé meg voltunk ijedve, szerintem egy ilyen helyzetben két tízenéves lány nem sokat tud tenni, csak azt, hogy ignorálja és megy előre. Egy darabig követett minket, majd szerencsére feladta a próbálkozást".

Németh Dóra és Becze Boglárka

A Parkerdőben tavaly áprilisban történt szomorú esemény minden fiatal lányra nagy hatást gyakorolt. Ezt megerősítették Becze Boglárka szavai is. "A tavaly meggyilkolt fiatal lány ügye biztos rossz fényt vetett a város közbiztonságára. A fiatal korosztályt is nagyon megrémítette, hogy ebben a kis városban is előfordulhat ilyen szörnyűség. Személy szerint engem is megijesztett és azóta elővigyázatosabb vagyok", mondta.

Rózsás Kitti és Becze Boglárka

Összegzésképpen elmondható, hogy a megkérdezett lányok szeretnének minél több járőröző rendőrt, polgárőrt látni a város utcáin, terein, parkjaiban, s lehetőleg minden napszakban. A lányok észrevételeivel és javaslataival felkerestük a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjét, dr. Farkas Tibor alezredest, hogy átfogó képet kapjunk a közbiztonsági helyzetről. Tolmácsoltuk a lányok azon véleményét, mely szerint a megyeszékhely több parkjában sem ideális a biztonság kérdése.

"Működött az elmúlt esztendőben az úgynevezett közösségi rendészet. Ennek része egy új módszer bevezetése, ami úgy fordítható magyarra, hogy „bűnmegelőzési építészet, térrendezés". Külföldön ismerték fel először, hogy bizonyos helyeknek, közösségi tereknek rendje függhet attól, hogy milyenek az építészeti viszonyok. Például a házak a környéken fel vannak-e újítva, megfelelő-e a világítás, átlátható-e a tér. Már tavalyelőtt elkezdtük felmérni a város nagyobb tereit, parkjait e szempontok alapján. A Kovács Károly téren az üzletek előtti fasor több fáját visszavágták azért, hogy a kamerák rálássanak az útszakaszra. Ugyanis láttuk, hogy a város ingázó forgalma, diákok, középiskolások, azon a részen mennek át, amikor a buszpályaudvarhoz sietnek, ezért ez közbiztonságilag egy veszélyes terület. De ugyanezt elmondhatom a pályaudvar mögötti és az ott lévő házak által közrefogott parkról is. Itt is volt olyan bokor, ami kivágásra, olyan fa, ami visszanyesésre került, pont azért, hogy az állampolgár, s így a rendőrjárőr is az egész teret belássa, s a „rosszakaratú" embereknek ne legyen hová bújni. Volt olyan eset is, hogy a buszpályaudvarhoz közel eső parkból padot vitettünk el, mivel az volt a lakossági észrevétel, hogy gyakran megjelennek ott hajléktalanok, valamint olyan emberek, akik zavarják a lakók pihenését. Hasonló projektet vittünk véghez a Köztársaság úton is. Itt olyan panaszt kaptunk, mely szerint a növényzet a közlekedés biztonságát veszélyezteti, hiszen belógtak a fák az útra. Ezeket a mai napig folyamatosan figyeljük."

Zalaegerszeg terei és mozgalmas pontjai közül többről is úgy vélekedtek riportalanyaink, hogy sötétedés után jobb elkerülni azokat. Ezt a problémát is felvetettük dr. Farkas Tibornak.

„A terek közül, ami a legkomolyabb fejtörést okozza, az a Kovács Károly tér, a Centrum tér, az autóbusz-pályaudvar és a Dísz tér. Zalaegerszeg városában reggel 6-tól este 10-ig vagy önállóan, vagy a közterület-fegyülettel, esetleg polgárőrökkel együtt, egy fő mozgóőr dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ebben az időben, ő tulajdonképpen gyalogol végig a Kossuth Lajos utcán, érinti a Dísz teret, továbbhalad az üzletsoron, aztán a Centrum tér, majd a Kovács Károly tér, az autóbusz-pályaudvar következik, a végállomása pedig a pláza. Nyilván a párhuzamos utcákra is elmegy. Ezt a gyalogos szolgálatot mindennap biztosítani kell, az ő feladata a rend biztosítása. Ennek ellenére a probléma még nem oldódott meg. Ezért minden munkanapon 9.30-tól 11-ig és délután 14.30-től 16 óráig, tehát másfél-másfél órában a kapitányság munkatársai, ez 6-8 főt jelent, ezeken a területeken mozognak. A gyanús személyeket igazoltatják, ruházatukat átvizsgálják, s igyekeznek a terület biztonságát növelni. Van még mit javítani, de hatalmas itt a forgalom. Ez egy komoly kihívás, de azon dolgozunk, hogy rend legyen itt is. Ugyanakkor tény, hogy a szabálysértések száma ezeken a területeken már csökkent."

A közbiztonság javítását szolgáló tervekről is kaptunk információt.

"Az idei tervekben szerepel a városi kamerarendszer megújítása. Ennek a keretében mi már megtettük javaslatainkat, hogy hova helyezzenek el kamerákat. Van az autóbusz-pályaudvarnak és a Kovács Károly térnek is külön kamerája, de ezek már 8 éves típusok. Ebben lesz megújulás, amitől szintén a közbiztonság javulását várom. Ezen a területen megjelentek az elmúlt időszakban utcai árusok, olyanok, akik hangoskodnak. Több bejelentést kaptunk üzlettulajdonosoktól arról, hogy az ő üzletüket ez hátrányosan befolyásolja. Ezért is növeljük a jelenlétet. Fontos dolog még, hogy megtörtént a velünk együttműködő polgárőrség éves beszámolója. Itt ígéretet kaptam, hogy ha kell, még többet segítenek. Azon is gondolkodunk, hogy egy plusz párt állítunk csak a Kovács Károly térre, hogy ott járőrözzön. De ez még tervezési szakaszban van."

Végül arról érdeklődtünk, hiszen ilyen esetről is hallottunk, mit tegyen egy fiatal lány, ha az utcán verbálisan zaklatják, s mit, ha megtörténik a legrosszabb, és fizikailag is bántalmazzák.

"Talán az a legjobb, ha úgy tesz, mintha nem is hallotta volna. A visszaszólással inkább csak bosszantja a „beszólogatókat", akiknek ez volt a céljuk. Ne adjon semmi jelet arra, hogy meghallotta a felé irányuló szavakat. Viszont azt kérem, hogy ha ilyen esemény megtörténik, azt jelezze rendőrnek, vagy például a buszpályaudvaron odamehet a forgalmistához s neki is szólhat, hiszen vele a munkatársaim tartják a kapcsolatot. Nem visszaszólni, nem felvenni a kesztyűt, még ha ez bántó is lehet. Megoldás lehet még bemenni egy üzletbe, s ott a biztonsági őrtől segítséget kérni, ha nincs a közelben rendőr. Biztos, hogy ők is segíteni fognak! Nyilván a legegyszerűbb módja annak, hogy segíteni tudjunk, ha bejelentést tesz a segélyhívó számon. De az sem baj, ha jelzi a diák az ilyen esetet egy tanárnak, pedagógusnak. Hiszen iskolai bűnmegelőzési tanácsadók is működnek a városban, s rajtuk keresztül hozzánk eljut ez az információ. Ha ezeket a híreket megkapjuk, jobban oda tudunk figyelni. Van a kapitányságnak e-mail címe is, az is megoldás lehet. Ha ne adj Isten, fizikai atrocitás is történik, akkor kiabálni, segítséget kérni, menekülőre fogni ajánlatos. Az említett helyeken rengeteg üzletben van kamera és biztonsági őr is, ott kell segítséget kérni, amíg mi oda nem érünk!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!