Zalaegerszeg

2015.06.25. 14:20

Mert lehetnek sikereink a pénzügyek területén is

A egyik bank idén ötödik alkalommal rendezte meg játékos pénzügyi vetélkedőjét általános iskolások számára.

Civil Tudósítónktól

A verseny célja, hogy ezt a korosztályt is megismertesse a pénz történetével, pénzügyi alapfogalmakkal, hogy később felnőttként könnyebben igazodjanak el a pénz világában, képesek legyenek felelősségteljes döntéseket hozni. A bank fontos feladatának tekinti a magyarországi pénzügyi kultúra fejlesztését, és úgy tűnik, hasznos ezt minél hamarabb elkezdeni. Azt, hogy ennek van létjogosultsága, a közelmúlt történései igazolják, elég, ha csak a jelzáloghitelekre és a brókercégek körüli botrányokra gondolunk: mindkét esetben segíthetett volna nagyobb tudatosság és több ismeret.

Örömteli, hogy idén újra Zalaegerszegre került a verseny fődíja. Tavaly a Liszt-iskola kisdiákjaiból álló Négy bankfióka csapata, idén pedig a Zrínyi-gimnázium nyolcadikosainak Profitparányai állhattak fel a dobogó legfelső fokára. A csapat tagjai: Horváth Martin, Kovács Szilárd, Nagy Tamás Levente, Soós Áron, Vas Ákos.

Hazánkban még mindig gyakran tabunak számít a pénzről való beszéd: furcsán méregetjük azokat, akik próbálnak bármilyen formában takarékoskodni, a tőzsdéről a legtöbb embernek maximum A Wall Street farkasa című film jut eszébe. Nem véletlen, hogy bár időről időre felmerül a szükségessége, az iskolai oktatásban sem szerepel ilyen jellegű tantárgy. Ott tudományokat oktatunk, matematikát, hiszen természetes, hogy számolni tudni kell, irodalmat, mert az megtanít jobban megismerni önmagunkat, idegen nyelveket, hogy tudjunk kommunikálni más népek fiaival és lányaival. De mit érdekelne minket a pénzügy maga?

Ezen a pajzson üt egy kis rést ez a vetélkedő. A Z generációt hívja játszani és tanulni, akit a tekintély megszentelte tudás (pl. Károly Róbert pénzügyi reformjai) helyett az érdekel, ami igazán érdekfeszítő, trendi és izgi, ami kapcsolódik a gyorsuló ütemben átalakuló valósághoz, amit két érintőképernyőtől bütykösödött keze közé kaphat. A Kossuth-bankón innen és a milpengőn túl lassan a felnőttkor felé ballagva olyan dolgokra irányítja rá a figyelmet, mint az árfolyam-politika, a kamat, a biztosítás, a befektetés.

A képen a nyertes csapat: Soós Áron,  Nagy Tamás Levente, Vas Ákos, Kovács Szilárd és Horváth Martin, középen a tanárnő

Idén a verseny négy fordulóból állt, összesen 1600 csapat nevezett, közülük korosztályonként nyolc jutott az országos döntőbe. A zrínyis csapat egy lelkes németül tanuló csoportból szerveződött. Az online fordulók során többek között egy család havi bevételeit és kiadásait kellett megtervezni, valamint egy családi nyaralás költségvetésének elkészítése szerepelt a feladatok között. A regionális döntőben egy puzzle segítségével a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást mutatták be a diákok, az országos döntőben pedig egy pénzügyi kvízjátékban olyan pénzügyi alapfogalmakat kellett kitalálni, mint például a kereskedelmi árrés, vagy a forgalomból kivont bankjegy. A későbbiekben három biztosítási ajánlat közül választották ki a legkedvezőbbet, egy vállalkozás működését szemléltették az előre látható és később felmerülő váratlan költségekkel kalkulálva, egy pénzügyi lexikon egy szócikkét szerkesztették meg, valamint egy osztálykirándulás programjának megtervezése volt a feladat.

A felkészülés alapját az Ez kész! Pénz! című harmincrészes rajzfilmsorozat képezte, amely egy egércsalád történetén keresztül tanít meg fontos dolgokat a pénzről - nagyon sok humorral. Az angolokat például bulldogként ábrázolja, a bank egy disznó, az állam nyolckarú polip, és megtudhatjuk, hogy az az ember, akire mindig számíthatunk, ha pénzszűkében vagyunk, az a postás. A másik pillér egy online kalandjáték, ahol különböző kérdésekre válaszolva, (pl. Mi az áfa?) juthatunk túl akadályokon, miközben döntési indexünk növekszik vagy csökken. Naprakészen követtük az árak alakulását, a nevezés napján például 1 liter benzinért 325 Ft-ot kellett fizetni, mikor a döntőre utaztunk, akkor 393 Ft-ot, az euró középárfolyama pedig 299 Ft és 319 Ft között ingadozott.

A mai diákok tényleg multifunkcionálisak. A csapat tagjait nem a pénzügyi pálya vonzza, ki matematikából, ki biológiából és kémiából versenyez, orvosnak, mérnöknek készülnek, ennek ellenére az iskolai elfoglaltságok, a magánórák, a gitár- és zongoravizsgák, a táncpróbák, edzések, külföldi utazások mellett még a felkészülésre is tudtak időt szakítani.

Mikor megkérdeztem őket, hogy emlékeznek vissza a felkészülésre, egyiküktől az a válasz érkezett, hogy „csupa móka és kacagás volt". És valóban nehezen felejthetőek a pénzzel kapcsolatos közmondások (pl. Szegény, mint a templom egere.) lerajzolása, elmutogatása az Activity játékban. Kiemelik még az általuk preferált munkamegosztás és az internetes kapcsolattartás jelentőségét.

Egy kis ízelítő abból, hogy mit tanultak meg a csapat tagjai: tudják már például, hogy mi az infláció, mit tartalmaz és mit nem a THM, mit jelent a konvertibilis valuta, mi a GDP, mi mindent finanszíroz az állam az adókból, mennyi a jegybanki alapkamat, és már nem jönnek zavarba, ha a recesszió szót hallják. És néhány dolog, amiben tudatosabban döntenek: egyikük használt biciklit fog venni, nem újat, mert az ár-érték arányban jobban megéri, nyáron, ha külföldre utaznak, pénzváltóban váltanak pénzt, nem bankban, mert a bank mindig nagyobb haszonnal dolgozik, mindannyian kapnak zsebpénzt, amiből félretesznek valamire, például a jogosítvány költségeire. Mikor a döntőre utaztunk, és egy benzinkúton megálltunk, egymást figyelmeztették, hogy itt minden nagyon drága, hazafelé pedig többször hangot adtak megdöbbenésüknek, hogy mennyi adót levontak a nyereményükből.

A verseny amellett, hogy később használható tudás birtokába juttat, azért is remek, mert a csapatban dolgozás örömét kínálja (a HR-esek szerint ez a képesség erőteljesen hiányzik a magyar munkavállalókból). Ilyen formában a diákok könnyebben jutnak sikerélményhez, megtanulnak egymáshoz alkalmazkodni, megosztani a feladatot, együtt dönteni.

A fiúk arra a kérdésre, hogy ezen vagy más hasonló versenyen újból részt vennének-e, határozott igennel feleltek. Azoknak pedig, akik a későbbiekben neveznek a vetélkedőre, azt tanácsolják, hogy játsszanak sokat az online játékkal, de vigyázzanak, mert a macskakarom nagyon veszélyes, de egy sajt öt százalék életerőt ad.

Sok segítséget kaptunk a bank zalaegerszegi fiókjának dolgozóitól is, akik a banki mentorprogram során betekintést nyújtottak a náluk folyó munkába, megmutattak néhány munkaeszközt, például a bankjegyvizsgáló készüléket, a rolnizó gépet stb., UV fény alatt megnézhettük a pénzeken található biztonsági jeleket. Természetesen fontos megemlítenünk a szülők szerepét is, akiktől minden támogatást megkaptunk.

Igazán kivételes a vetélkedő nagyvonalú díjazása. Az első helyezett csapat minden tagja egy táblagépet nyert, valamint részvételi lehetőséget az Operaház Operakaland programjában épületbejárással, az első három helyezett csapat felkészítő tanárai ajándékutalványt, az iskola pedig bruttó 500000 Ft értékben számítástechnikai eszközre fordítható utalványt kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!