„Nekem a munka szolgálat része a fontos”

– Az új poszton milyen új feladatokkal kell szembenéznie?

– Meglepetésként ért a főigazgatói kinevezés, de örömmel mondtam igent kormánymegbízott asszony felkérésére, mert nagy megtiszteltetésnek tartom. A feladat új is, meg nem is, hiszen igazgatóként pontosan ráláttam a poszttal járó hatáskörökre, újdonság viszont, hogy mindez most már az én felelősségem. A főigazgató a hivatal szakmai vezetője, így tehát hozzám tartozik a gazdálkodással kapcsolatos, a humánpolitikai, valamint a jogi képviselettel járó és az informatikai feladatok szakmai vezetése, s természetesen felelős vagyok a főosztályok és a járások szakmai munkájáért is. Rálátásom van továbbá a központi irányítószervektől, minisztériumoktól érkező megkeresésekre, s kontrollálom az onnan érkező feladatok teljesítését is.

– Hogyan alakította át ez a kinevezés az életét?

– Hosszabbak lettek a munkanapok, a figyelmemet szinte teljes egészében a kormányhivatal körüli teendők kötik le, egyszóval a gondolataim most többet vannak a szabadidőmben is itt, mint máshol. S közben próbálom kormánymegbízott asszonytól elsajátítani az előregondolkodás képességét, hiszen a mai modern közigazgatástól is elvárt a gazdasági életre jellemző rugalmasság.

Dr. Rumi Kriszta: – Az átalakítás arról szól, hogy az adófizetők pénzén az ügyfeleket szolgáljuk, amiért én máig szívesen teszek
Fotó: Katona Tibor

– Mi jelenti főigazgatóként a legnagyobb kihívást önnek?

– Egyértelműen az, hogy 1100 ember napi munkavégzéséért vagyok felelős. Sokat segít azonban ebben is az igazgatóként szerzett ötéves tapasztalat, ez idő alatt ugyanis bele kellett tanulnom a vezetői feladatokba is. Előtte sosem gondoltam volna, hogy a vezetéselmélet egy szakma, de ma már látom, hogy ezt tanulni kell, nem lehet IQ-ból megoldani. Vezetőként számomra fontos az alázat és a kollégák tisztelete, a velük való közös munka értéke.

– Igazgatói kinevezése előtt másfél évtizedig ügyvédként dolgozott a megyeszékhelyen. Miért választotta mégis öt esztendeje a közigazgatást?

– Teljesen véletlenül jött a kormányhivatali megbízás. Az akkor megyei főjegyzőként dolgozó dr. Sifter Rózsának kerültem a látókörébe néhány per kapcsán. Amikor felkért, biztos voltam benne, hogy pár nap múlva udvariasan nemet mondok, aztán végiggondoltam. Akkor már lehetett tudni, hogy egy új típusú közigazgatás alakul, amiben szívesen részt vettem volna, mert nekem mindig is a munka szolgálat része volt a fontos. Az öt éve megkezdett átalakítás pedig tényleg arról szól, hogy az adófizetők pénzén az ügyfeleket szolgáljuk, és ezért én a mai napig szívesen teszek. S bár nagyon szerettem az ügyvédi pályát, egy percre sem bántam meg, hogy így döntöttem.

– Sokéves ügyvédi múltjának kormányhivatali főigazgatóként hogyan tudja hasznát venni?

– Az ügyvédi munka megtanított a gyors reagálásra, és hasznát veszem a jogász szakmában nélkülözhetetlen kreativitásnak is, továbbá előnynek gondolom a polgárjogban, s a közbeszerzések világában szerzett ismereteimet is.

– Egy korábbi beszélgetésünk során, Teréz anyát idézve, úgy fogalmazott: mindenki körül van egy kis Calcutta, csak észre kell venni. Az öné akkoriban a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület volt, amelynek 2013 óta elnöke. Az új kihívások közepette jut ideje továbbra is az árva kutyákra, macskákra?

– Jó ideje nagy hangsúlyt kap az életemben a társadalmi felelősségvállalás, vallom ugyanis, hogy akinek rendben megy az élete, annak egy bizonyos kor fölött kötelessége ebből visszaadni valamit, elsősorban valamilyen karitatív tevékenység révén. Az állatvédelem pedig olyan feladat, amiből nem lehet kiszállni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy védenceink a lehetőségekhez mérten jól érezzék magukat a menhelyen, s mielőbb otthonra találjanak. Jelenleg 180 kutya vár gazdára. Szeretetéhségüket, ragaszkodásukat látva nekem a mai napig összefacsarodik a szívem, ha kimegyek a Bogáncshoz, ám, ha átesek ezen a ponton, akkor már nagy a boldogság, csak nehéz utána nem gondolni rájuk, és nem hazavinni őket.

– Utóbbi nem is mindig sikerül

– Valóban nem. A Bogáncsnál mindenki tudja rólam, hogy szívesen befogadom a legcsúnyább, legelesettebb, beteges állatokat is, akiknek egyébként nem sok esélye lenne kikerülni a menhelyről. Jelenleg egy cicával és két kutyával osztozunk nagypáli otthonukon, s most készülünk örökbe fogadni egy másik cicát. Szerencsére a férjem, Rumi László is rajong az állatokért, így támogat mindenben.

– Ha nem munka és nem állatvédelem, akkor mivel tölti az idejét?

– Az olvasás gyerekkorom óta az egyik legkedvesebb elfoglaltságom, újabban szívesen veszem a kezembe kortárs spanyol szerzők műveit, néhányszor ugyanis jártam az országban, s azonkívül, hogy milyen a táj és a gasztronómia, a spanyolok lelkületére is kíváncsi lettem.

– Ugyancsak egy korábbi interjúban Jókai Annát idézve arról beszélt, hogy „minden kornak megvan a lámpása”. Önnek most mi jelenti a világosságot?

– A hitre találás. Mivel nem részesültem vallásos nevelésben, zavart, hogy a szentmiséken nem értettem, mi miért történik, ezért elmentem katekumen képzőbe, azaz felnőtteknek tartott hitoktatásra. Akkor még nem tudtam, hogy ez nem puszta ismeretszerzés lesz, hanem lelki utazássá válik. Férjemmel hetente járunk szentmisére, s tagjai vagyunk a megyeszékhelyi kertvárosi plébánia egy közösségének is.