Oltónap a zalaegerszegi múzeumban

2015. március 29., 16:07 szerző: Hajdu Péter
komment
Zalaegerszeg - Sokan látogattak vasárnap a Göcseji Falumúzeumba, és közülük is számosan vittek magukkal vesszőket, gyökeres csemetéket.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A hét közbeni viharos szél és hideg megszűnt vasárnap délelőtt, ami hozzájárult a nagy érdeklődéshez. Már ez volt a negyedik alkalom, amikor megtartották a mindig nagy érdeklődést kiváltó gyümölcsoltó napot. Nemcsak Zalaegerszegről és a környékről, hanem távolabbi vidékekről is érkeztek kiskert tulajdonosok oltatni egy-két gyümölcsfát, illetve a segítő szakemberektől megtanulni a gyümölcsoltást. Nyitás után előadásokkal kezdődött a program, aki akarta, az az oltás és metszés elméleti tudnivalóiról, a gyümölcsészet fontosságáról tájékozódhatott a múzeum előadó termében, majd a szabadban, a régi parasztházak között elhelyezett asztaloknál gyülekeztek a látogatók, növényeikkel. Három-négy szakember is segített az érdeklődőknek, akik többnyire körte, alma cseresznye oltóvesszőket hoztak.

– Egy ismerős kért meg bennünket, hogy hozzunk vesszőt a régi körte fajtáiból. Annyi oltvány készült most, hogy nekünk is marad belőle, és elültetjük a kertben. A fajta nevét nem ismerem, de azt mondja az ismerősünk, nagyon finom, nyári körte, és pálinkafőzésre is kiváló – mondta Illés Zoltán.

Molnár Péter, Somogyi Imre, Király Katalin Vasvárról és Nagykanizsáról jöttek, a tilaji Csákány Imre (jobbról) mutatja meg nekik az oltást. Fotó: Katona Tibor

Az oltásban segítő szakemberek között volt Kovács Gyula pórszombati erdész, a Tündérkert mozgalom egyik kezdeményezője, akitől sokan kértek tanácsot.

– Most szerdán volt Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, nyilván ez a gyümölcsoltás időszaka. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy régen a gyümölcsoltáshoz a nemest, az oltóágakat Szent Skolasztika napján, februárban szedték és azokat a fákat oltották, amelyek éppen azokon a területeken nőttek, a vadalmát, vadkörtét, vadcseresznyét, az volt az optimális. Ahogy most mi csináljuk, legtöbbször most szedjük az alanyokat, ez nem az igazi, de bízzunk benne. Nagyon nagy az érdeklődés, de szükség is van rá. Óriási pusztulás után vagyunk, meg kell őrizni azokat a fajtáinkat, amiket még lehet – mondta a szakember.

Két település, Tilaj és Almásháza is bemutatkozott a nap folyamán, egy-egy kis helyi termék kiállítással. Mindkét faluból hoztak aszalványokat, Tilajból a savanyúságok, sült paprika mellett több mint tízféle szárított gyógynövényt is hoztak, utóbbiakról az „A manóba műhely" gondoskodott, Almásházáról helyi kerámiákat árultak, és számos, közmunka program során termelt, készített terméket, köztük helyi különlegességként a medvehagyma pestot és az almaecetet kínálták. Másutt tökmagolajat, mézféleségeket, almát, szárított almát is kínáltak az érdeklődők számára.

Hajdu Péter

2015. március 29., 16:07 szerző: Hajdu Péter

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...