Zalaegerszeg

2016.11.11. 12:40

Sej, a botfai dimbes-dombos határban - 40 éves a Válicka Citerazenekar

Immár négy évtizede, hogy az akkor még önálló Válicka-parti faluban otthonra talált a citeramuzsika. A "ládagyári" hangszereket kezdetben öten nyúzták, ma a modern citerákon 26-an szólaltatják meg a kristálytiszta népzenét.

Fincza Zsuzsa

A kis patakot választották anno jelképükké, s Válicka Citerazenekarként nem csak az országban, hanem külföldön is ismerté tették a nevét.  Számba venni is bonyolult a díjakat, a trófeákat, amelyeket a négy évtized alatt begyűjtöttek, Zalaegerszeg, amely közben városrészévé fogadta Botfát, többször is elismerésben, köztük Zalaegerszegért  díjban részesítette a lelkes muzsikusokat.

A 40 éves Válicka citerások mostanában minden szabad idejüket együtt töltik, a szombat délutáni jubileumi ünnepségükre készülődnek. Mint mondják, különleges élményt kívánnak nyújtani a szeretettel vár publikumnak.  Nyitó műsorukban először az alapítók, majd, ahogy az együttesbe is  beléptek - Nagy Lajos, Kupó Bernadett, Szigeti Zsoltné, Nagy Sándor, Nagy Sándorné, Mrakovics József,  aztán Nagy Katalin, Simon Norbert, Ferincz Adrienn korosztálya végül a  legfiatalabbak: Kovács Ráhel, Módos Fanni és Kitti állnak kedves hangszerük mögé.

A próba szünetében Nagy Katalin, a zenekar vezetője elmondta, hogy egész évben barátaikkal együtt ünneplik a jubileumot. Januárban, a Magyar Kultúra Napjával egybekötve az évek során  velük kapcsolatban állt néptáncegyütteseket hívták meg és tartottak közösen egy farsangi táncházat, nyáron pedig a pávakörös társaikat hívták a botfai színpadra.

- Jubileumi ünnepségünket november 19-én, szombaton délután négy órai kezdettel a Mindszenty Ifjúsági Házban tartjuk. Számos meglepetéssel készülünk mi magunk is, de hívtunk az ország különböző területeiről is híres citerazenekarokat. Remélhetően eljönnek mindazok, akik valaha zenéltek a Válickában - tájékoztatott  Nagy Katalin.

Próbál a Válicka Citerazenekar. Hét országra szóló koncertre készülnek

Az ünnepeltek a muzsika segítségével felelevenítik a zenekar történetét,  mellettük színpadra lép a kőrösladányi Cuháré -, a cserszegtomaji Kék Balaton -,  a lendvai Új Muravidéki -, a balatonkenesei Pannónia -, és a táplánszentkereszti Tavaszi Szél Citerazenekar, valamit a zalaegerszegi Gyéres Műhely, amely majd a táncházban is húzza a talpalávalót. Az örömzenélésbe bevonják a volt Válickásokat is.

Az estet a tervek szerint hajnalig tartó mulatozás és "patkaporos" bál zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!